Egy igaz ember

Nem vagyok vallásos. Talán furcsa ezzel a mondattal kezdeni egy olyan írást, ami a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápáról szól. Így őszinte, illetve úgy, ha kijelentem: vallásos nem vagyok, de hívő igen. Az igaz emberekben hiszek. Ferenc pápa az volt. 

Halála

Nem tudom, mikor hallottam először a haláláról, annyi biztos, a tiszaszigeti, térvári hagyományőrző locsolkodásnál még nem tudtam, mi történt. Később, amikor a tujával tartottam a sajtóház felé is még boldog tudatlanságban éltem. Úgy rémlik, már a számítógép előtt ültem, mikor megcsörrent a telefonom és közölték a hírt. – Kedves, mosolygós arc jelent meg előttem, amit nem tudtam azonosítani azzal a ténnyel, hogy nincs többé. Csak a teste – olvasható Gárdonyi Géza sírfelirata az egri várban. Ferenc pápát még nem temették el, de hiszem, ez az Ő fejfájára is illenék, mert nem száll, nem szállhat vele sírba, amit tett és alkotott 2013 óta tartó pápasága alatt.

Egyszerű

Egyszerű életmódot folytatott, érsekként sem tartott autót, tömegközlekedéssel járt, Rómába a turistaosztályon repült, a lakása sem volt fényűző. Megválasztása kezdetétől a vatikáni Szent Márta-vendégházban élt, nem az Apostoli Palota pápai lakosztályában. Szerényen élt, szerény temetést kért magának, végrendeletében mindenről intézkedett, még a szertartás költségeit is előre rendezte. Sírjára latinul írják majd rá: Franciscus. Argentínában született, de olasz kötődésű családból származott, azt is írhatjuk, hazatalált.

Igaz ember volt

Magyarországon kétszer járt – volt kedvenc magyar vicce is –, sok szegedi és vármegyei hívővel, pappal találkozott, csókolta meg kezüket, ölelte őket magához. Hétfőn többekkel beszéltem erről, róla. Kovács Zoltán atya azt mondta: érdekes és furcsa, hogy a feltámadáshoz köthető ünnepkör idején hunyt el. Talán mert az igaz emberek, mint Ferenc pápa, nem halnak meg. Ebben is hiszek.