Kiállítás

2025.04.22. 08:10

Levelet hagyott, ebben árulta el a legnagyobb titkot a profi, aki végigfotózta a legnagyobb magyar színművészeket

Szubjektív címmel nyílt a 94 éves Keleti Éva Kossuth-, Prima Primissima- és Balázs Béla-díjas fotóművész színészportréiból tárlat Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában. Keleti Éva úgy akarta megörökíteni a mintegy 70 színművészt, ahogyan ő látta őket a gondolataiban.

Ibos Éva művészettörténész a pénteki megnyitón elmondta, Keleti Éva az egészségügyi állapota miatt nem tudott jelen lenni a kiállításmegnyitón, de levélben osztotta meg gondolatait a vásárhelyiekkel, amit a művészettörténész tolmácsolt.

Keleti Éva
Színészek, ahogy Keleti Éva látta őket. Fotó: Kovács Erika

Annak idején volt egy film, 24 kocka, nem lehetett tévedni

– Sokan azt gondolják, mennyivel könnyebb helyzete van ma egy fotósnak. Én pont az ellenkezőjét gondolom. Annak idején adott volt egy tekercs film, 24 kocka és nem lehetett tévedni. Nem tudtuk kitörölni a rossz fotót és helyette csinálni másik százat, hogy majd csak lesz egy jó. Nekünk 24 használható fotót kellett készíteni. Csodás idők voltak – állt a levélben. Keleti Éva a vásárhelyieknek szóló üzenetben úgy fogalmazott, ez a kiállítás kicsit modernebb.

Keleti Éva: rengeteg új ötletem van, de az erőm már nem a régi

– Amikor ezeket a képeket először bemutatták, a szakma úgy nyilatkozott, hogy „Keleti Éva új korszakot nyitott munkásságában. Elgondolkodtató. 92 évesen újra meg tudtam újulni? Egyébként rengeteg új ötletem van, de sajnos, az erőm már nem a régi – írta és megemlítette, jelenleg sem pihen, a 75 éves munkássága több mint 10 ezer fotóját dolgozza fel itthoni és külföldi kiállításokhoz. Elárult egy titkot is, ha ereje engedi, újra gépet vesz a kezébe, és a 75. évfordulóra egy teljesen új képanyaggal jelentkezik.

Minden képben egy novella van

A Keleti Éva színészfotóiból nyílt tárlatot Németh György fotográfus nyitotta meg, személyes élményeiről, benyomásairól mesélt.

– Sokszor kérdezik, hogy mitől jó egy fotó? Úgy gondolom, hogy ha a fotó nem a pillanat művészete, nem egy század másodperc alatt készül el. Éva néninek van egy olyan tulajdonsága, hogy nemcsak látja az embert hanem érti is. Ő munka közben beszélget az emberekkel. Az egyik művész mondta róla, hogy Keleti Évával egy kávéházban találkoztak, leültek, kérdezősködött, csattogott a fényképezőgéppel. Várta, hogy mikor kell majd és hogyan pózolnia, de egyszer csak Keleti Éva megszólalt: „Köszönöm szépen, megvagyunk!” Ő az igazi pillanatot találta meg, mert minden képben egy novella van – mondta Németh György.

Az Alföldi Galéria július 27-ig várja az érdeklődőket Keleti Éva fotóművész kiállítására.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!