2025.04.13. 14:50
Doktor László: Nagy kihívás, óriási munka volt – galériával
Zsúfolásig megtelt szombaton a Hagymaház, bemutatták a József Attila életét megidéző Fogadj szívedbe című nagyszabású, látványos táncszínházi produkciót. Ezzel zárult a poéta születésének 120. évfordulóját köszöntő költészet hete Makón.
– Nagy kihívás, óriási munka volt – mondta az előadás előtt Doktor László, a makói Forgatós Táncegyüttes művészeti vezetője arról a táncszínházi produkcióról, amivel szombaton zárult a költészet hete Makón. A darabról előzetesen megírtuk: a Fogadj szívedbe című produkciót a makói Forgatós és a gyomaendrődi Körösmenti Táncegyüttes adja elő neves színművészek közreműködésével – folk-rock hangzású zenéjét a Kormorán együttesből ismert Szűts István szerezte, József Attila verseit felhasználva.

Száz ember közös munkája kellett
A bő négy hónap alatt életre hívott, közel másfél órás produkció nagy sikert aratott – nagyjából száz ember közös munkája volt. Egyikük, az apátfalvi egyetemista, Fazekas Andrea a költő szerelmét, Vágó Mártát alakította prózában és táncban.
– Sok újdonságot, effektust és színpadi hatást szőttünk az előadásba, hogy közel vigyük a ma emberéhez József Attila műveit és életét – mondta. Neki azért volt nehéz a feladat, mert eddig csak táncosként állt színpadra. József Attilát egyébként nagyon szereti, a próbákra pedig többek között azzal készült, hogy József Jolán és Vágó Márta könyvét is elolvasta.
Táncszínházi produkcióval ünnepelték meg a Költészet hetét Makón
Fotók: Szabó ImreEzért is fontos volt a költészet hete Makón
– A népművészet, a néptánc meghatározó jelentőségű a Kárpát-medencei magyarság számára, József Attila pedig ma is aktuális – mondta a produkció jelentőségéről Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, aki eljött Makóra megnézni a bemutatót. Úgy gondolta, nagyon jó, hogy a néptáncegyüttesek eredeti küldetésükön túlmenően történelmi múltunk átörökítésében is szerepet vállalnak.