2025.04.21. 17:41
Locsolkodó had indult a kápolnától Tiszaszigeten – galériával
A húsvét hétfői program Tiszaszigeten a térvári kápolnánál kezdődött. A szentmise után következett a hagyományápoló locsolkodás, két lovaskocsival keltek útra a fiúk és a férfiak, hat családot, házat látogattak meg.
Közösségi összefogással építették 2020-ban Tiszaszigeten a térvári kápolnát, és a helyiek abban reménykedtek, hogy a kis szentély méltó helyszíne lesz az elkövetkező évek egyházi és hagyományőrző eseményeinek. Ez megvalósult, a Gyenes Csaba szigeti plébános celebrálta ünnepi mise után a locsolkodás is a kápolnától indult.

Új közösségi központ
– Először a helyi búcsút tartottuk a térvári kápolnánál, majd következtek az adventi gyertyagyújtások, most pedig a húsvét a locsolkodással. A hagyomány újra élő lett. Úgy gondolom, új közösségi központ alakult ki Tiszaszigeten, Térváron – közölte Ferenczi Ferenc polgármester.
Locsolkodás, a hagyományok ápolása
Kiss István tiszaszigeti önkormányzati képviselő, a hagyományápoló locsolkodás egyik ötletgazdája – a másik Horváth-Boros Klára, vagyis Kálci volt – érdeklődésünkre elmondta: az eseményt másodszor rendezik meg, de először indul a térvári kápolnától. A 20 fős „locsolkodó had” két lovaskocsival – érdekesség, hogy egy-egy újszentivánival és szőregivel – indult házról házra, összesen hat családhoz mentek el és újszentiváni állomás is szerepelt a célpontok között. Az első állomásig nem sokat kellett a lovaknak menni, pár méterre a kis szentélytől fékezett a menet, és a szekérről leszállók édesanyát és kislányát locsolták meg kölnivel, a jutalom csokitojás volt.
Locsolkodás, a hagyományok ápolása
Fotók: Karnok CsabaIkrek verse
Mindenki felfigyelt az ikrek versére: „Mi vagyunk az ikerpár, locsolkodni jöttünk már, jó az idő mosolygunk, szabad-e locsolnunk?” Kitalálják a választ? Jól tippeltek, az igen volt az. Az egyik kocsi hajtója pedig hosszú, több versszakos húsvéti költeménnyel lepte meg a lányokat és az asszonyokat, valamint a locsolkodó csapatot. A következő jelentős esemény a térvári kápolnánál a hagyományosan szeptember első vasárnapján tartandó búcsú lesz.