2025.04.19. 20:11
Gyepsí, vízhordás abronyicával – Apátfalván extrémsportnak tűnhet a húsvét, pedig így igazán hagyományos – galériával, videóval
Az apátfalvi Beke tanyának még egy mini skanzenje is van, így alighanem kevés alkalmasabb hely van egy családi húsvétoló megrendezésére. A rendezvényre több mint százan regisztráltak előzetesen – a programban érdekesen keveredett a múltidézés és a modern szórakozás.
– Kisgyerekkorom óta rabja vagyok a népi hagyományoknak, édesanyám jóvoltából – mondta az apátfalvi Beke Margit, miközben családi tanyájukat hangos gyerekzsivaj verte fel. Szombaton húsvétolót rendeztek itt. Megtudtuk, a rendezvényen a múltidézés jegyében a gyerekek kipróbálhattak olyan játékokat és foglalatosságokat, mint a gyepsí, a zsákban futás, a kukoricamorzsolás vagy a vízhordás abronyicával. Margit azt mondta, amikor megszülettek a gyerekei, mindenképp meg akarta őket is ismertetni a letűnt idők szokásaival – aztán végül ebből az lett, hogy már iskolákba is hívják bemutatókra.

Ünnep és szórakozás
A húsvétolót a helyi román nemzetiségi önkormányzat részéről – Jáksó Aita képviselővel közösen – Füvesiné Varga Anikó szervezte meg. Mint kiderült, a hagyományápoló programokon túl lehetett a gyerekeknek lovas kocsizni, nyuszit símogatni, volt fotósarok és egy beöltözött nyuszi is ellátogatott a tanyára. Persze a tojásfestés sem maradt el.
– Bennünket is meglepett, mekkora az előzetes érdeklődés ez iránt a nap iránt – mondta annak alapján, hogy előzetesen jelentkezni kellett. Végül több mint százan regisztráltak, ami a nagyjából 2700 lelkes faluban tekintélyes létszámnak mondható.

Múltidézés a skanzenben
A Beke tanyának, ahová időről időre érkeznek táborozók, turisták is megszállni, van egy különlegessége is. Rendelkezik egy mini skanzennel, amit a nap folyamán a gyerekeket tojásírásra tanító, alkalomhoz illő népviseletbe öltözött Kovácsné Antal Margit mutatott meg nekünk. Az apró, fehérre meszelt épületegyüttes szobából, konyhából és kamrából áll; bútorai, berendezési és használati tárgyai hitelesen idézik meg a múltat.
Húsvétoltak az apátfalvi mini skanzenben
Fotók: Szabó Imre– Tévéstábok is gyakran forgatnak itt – jegyezte meg büszkén, miközben a szobába vezetett bennünket, kezében egy kosárnyi, maga festette díszes húsvéti tojással.