2025.04.12. 14:20
Legendás kerámiák ihlették meg, most passióval tér vissza a szegedi templom egyik kincse
Valószínűleg kevesen tudják a legendás díszlettervezőről, hogy szakrális témájú kerámiákat is alkotott, amik Szegeden a Tátra téri Szent Gellért Plébánián vannak, de Szűcs Gergely biztosan. Az ifjú zeneszerzőt Varga Mátyás keresztútja, stációi ihlették meg és írta meg passióját, amit vasárnap 10 órától mutatnak be a templomban.
A Szeged-Tarjánvárosi Szent Gellért Plébánia templomában ritka kincseket láthat a betérő. A híres díszlettervező, grafikus, festő és iparművész, Varga Mátyás kerámia keresztútját és a triptichonját. Előbbi történetét Benyik György plébános mesélte el.

Varga Mátyás keresztútja
– Korábbi plébánosunk, a templomépítő Singer Ferenc kereste meg azzal az ötlettel Varga Mátyást, hogy készítse el kerámiából a keresztutat, a tizennégy stációt. Szabadkozva mondta, nem ér rá, például a kiállítóházát is építi, de Singer Ferenc azzal érvelt: az addig lesz fontos, amíg él, viszont a stációkat addig látják, láthatják az emberek, amíg a templom áll. A felesége, Anna néni is győzködte: Mátyás, Mátyás, ezt meg kell csinálnod! Megtette, még egy triptichont és készített, így elmondhatjuk, minden szakrális témájú kerámiája a mi templomunkban van – közölte Benyik atya. Hozzátette: a Singer-jóslat is bevált, mert a kiállítóháza elhanyagolt, míg kerámiái a mai napig díszei, ékei és értékei a Tátra téri Isten házának.
Passió – hagyomány
A tarjáni egyházközségben a passió előadásoknak, zenei műveknek hagyománya van, az elsőt Lajos István szerezte még a ’80-as években, amiben megjelentek az akkoriban bemutatott legendás rockopera, a Jézus Krisztus Szupersztár motívumai is. A másodikat Fodor Gábor, amiben akkor már szólót énekelt a mostani zeneszerző, a 22 éves egyetemista, Szűcs Gergely. Neki az édesanyja is jelentős szerepet játszik az egyházközség zenei életében.
– Két év alatt állítottam össze a passiót, több stílus, például a gregorián és a rock is találkozik benne, tanárom, Tóth Péter is ellenőrizte és átnézte a művet – mondta az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar hallgatója, aki karvezető és zeneelméleti tanárnak készül. Varga Mátyás stációi is inspirálták, hiszen szinte a templomban nőtt fel, és minden vasárnap látta a kerámiákat.

Bemutató vasárnap
A 40 perces, közel 40 előadót – a legfiatalabb a kórusban a 10 éves Horváth Klára lesz, de Gergely 7 éves öccse, Balázs is szerepel – felvonultató passiót most virágvasárnapon, 10 órától mutatják be a Tátra téri templomban. Az lesz a mise is.