Túlélte a háborút, a cenzúrát és a forradalmat – ez a száztizenöt éves Délmagyarország legendája

Arad és Nagyvárad mellett Szeged a vidéki sajtó fellegvárának számított a 20. század elejei Magyarországon, és nem volt könnyű, sőt hihetetlen nehéz volt egy új lapnak olvasókat szerezni. Ez a három nagyváros adott otthont a vidéki újságírásnak, akkori országunk többi területén még kevés más városban próbálkoztak, kísérleteztek hosszú távú és komoly lapszerkesztéssel, lapcsinálással, viszont Szegeden öt újság is volt egyszerre és összesen 12 ezres példányszámban jelentek meg.

A Délmagyarország indulása

A Délmagyarország indulásakor, 1910. május 22-én a másik öt lap a következő címekkel jelent meg: Szegedi Híradó (1859-től), Friss Hírek (1909-től, a Szegedi Híradó esti lapja), Napló (1878-tól), Szegedi Friss Újság (1900-tól), és Szeged és Vidéke (1902-től). Érdekesség, hogy a fővárosban ezekben az években a napilapok sokszor százezres példányszámban jelentek meg, és a szegediek az 5-10 ezres megjelenéssel igazán büszkék lehettek magukra. 1910-ben a már sikeres és színvonalas szegedi újságírást látva a Szeged és Vidéke egykori kitűnő újságírójának, a makói születésű Róna Lajosnak támadt az az ötlete, hogy indít egy új napilapot, amit Szeged határain kívül is híressé tesz. A startnál segített neki az akkori polgármester, Lázár György. 

Az volt a cél, hogy az egész akkori Dél-Magyarországot informálják az eseményekről és irodalommal lássák el a legtávolabbi tanyán élőket is. Fontosnak tartották és valójában abban látták az induló új napilap legnagyobb erejét és lehetséges sikerét, hogy a posta- és vasúthálózatnak köszönhetően a fővárosi lapoknál akár fél nappal korábban érkezhetett a háztartásokba, így sokkal frissebb lehetett a konkurenseknél.

Az első szám

A nyitó számban közöltük a Mikszáth Kálmánnal készített utolsó interjút, illetve a szerkesztőséget és a nyomdát riportban mutattuk be olvasóinknak, és azt írtuk magunkról: „A magyar sajtó megszületése óta – a fővároson kívül – sehol lap olyan nagy apparátussal nem indult meg, mint a Délmagyarország.” A 64 oldalból több mint tízet hirdetések töltöttek meg. A többin változatos tartalom kapott helyett. Helyi és belföldi-külföldi hírekkel, elemzésekkel és nívós irodalommal telt meg a lap, például Juhász Gyula Tisza című költeménye is az első lapszámban látott napvilágot. Szó esett még a szegedi paprika védelméről, fel nem épült gyárakról, és a Szegedre alkotott Széchenyi- és Deák szoborról. Folytatásos krimi és valódi bűnügyek is helyet kaptak a hasábokon, utóbbiakban a nagykikindai vasútpanama, el nem ítélt gyilkosok és vadházasságért lefogott asszony szerepelt. Ebben a Délmagyarban ráadásul hírességek ajánlották az új lapot az olvasóknak. Az első időszakban Róna Lajos főszerkesztő mellett a legismertebb újságíró Domonkos László, Fehér Árpád, Pásztor József, Vásárhelyi Júlia, Szalai János és Mohos Ágoston volt.

Az alapító-főszerkesztő nagy hangsúlyt fektetett az irodalmi rovatra, például Ady Endre, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula tollából jelentek meg írások. Sajnos a lap hamar anyagi válságba került, és Róna Lajos idegszanatóriumba vonulása után sógora, a kitűnő újságíró, Pásztor József lett a főszerkesztő.

Tízes és húszas évek

A lap vezető újságírói közé tartozott Juhász Gyula és Móra Ferenc. 1919-ben a nagy júniusi munkássztrájk kirobbanásában a Délmagyarország munkatársai nagy szerepet játszottak. Ez a sztrájk a szegedi gondolat, az ellenforradalom szervezkedése ellen irányult, ezért a hatalom ellehetetlenítette a lap működését. 

Ekkoriban távozott Bécsbe a tulajdonos, Pásztor József, aki az ellenforradalom miatt jobbnak látta, ha nem adja ki a Délmagyarországot, melynek helyén Szeged címmel jelent meg újság, majd szegedi részvénytársaság vette meg. Pásztor 1923-ban hazatért. Móra Ferenc és Juhász Gyula volt a vezércikkíró, a szerkesztő Frank József, az újságírói csapatot pedig Magyar László, Vér György, Lengyel Vilma, Sz. Szigethy Vilmos és Tonelli Sándor erősítette. Az újság 1925. május 17-től újra Délmagyarország címmel jelent meg, 1938-ig Szeged ellenzéki lapjának számított, és felkarolta az induló szabadtéri játékokat és az ipari vásárt.

Hihetetlen: elhurcoltak újságírókat

Lényeges, hogy a Délmagyarország 1927 és 1932 között kiállt az egyetemi numerus clausus eltörlése mellett. 1938-tól az első zsidótörvény miatt Pásztor József ellehetetlenült, többé nem lehetett tulajdonos, eladni kényszerült az újságot Balogh Istvánnak, és a lapfejen 1939. január 6-tól az állt, „keresztény politikai napilap”. A német megszállás után, 1944. április 11-én, más források szerint április 16-án, a lapot betiltották, Berey Géza főszerkesztőt, valamint a szerkesztőség és kiadó több munkatársát elhurcolták – a Gestapo ebben főszerepet játszott.

Szomorú felsorolás következik: Berey ugyan hazatért Dachauból, de Vér György munkaszolgálatosként halt meg, Dettre János pedig öngyilkos lett. A Délmagyarországot 1944. november 19-én indították újra, ekkor jelent meg ismét az újságos standokon, úgynevezett koalíciós lapként, ami „a demokratikus, népi Magyarországért küzd”, az impresszumban szerkesztőbizottságként Balogh István, Erdei Ferenc és Révai József neve szerepelt. 1945 nyarán a kommunista párt szerezte meg a kiadás jogát, így az évtizedekre politikájuk eszközévé vált.

Glattfelder püspök segített

Pásztor József azonban nem hagyta annyiban, hogy mint említettük, részvényei eladására kényszerítették, és Glattfelder Gyula csanádi püspöknél feljelentette az új tulajdonost. A püspök villámgyorsan intézkedett: Balogh Istvánt visszavonulásra kényszerítette a közéletből és felszólította, hogy adja el a lapot. Ekkor jött Berey Géza és jelentős bankkölcsönt igényelve megvásárolta a Délmagyarországot. A „keresztény politikai napilap" fejléc megjelenése után 1,5 évvel az ő neve szerepelt az impresszumban mint főszerkesztő és felelős kiadó.

Újabb sorsdöntő fordulat

1948. május 1-jén újabb sorsdöntő fordulat következett: a két munkáspárt egyesülése után a Magyar Dolgozók Pártjának szegedi bizottsága úgy döntött, a Délmagyar lesz a térség politikai napilapja. A Szegedi Népszava és a Délmagyarország egyesült, az új, erősebb bázisú újság Délmagyarország néven működött tovább Antalffy György felelős szerkesztő irányításával. Az is érdekes és fontos adalék, hogy a már nagyobb, bővített újságot 1949. november 29-én nyomtatták ki először, és ekkortól fényképek is megjelenhettek az oldalakon. Nyugodtabb évek után következtek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei: a lap jó ideig nem jelenhetett meg Délmagyarország néven, november 1-jével Szeged Népe címen jött ki a nyomdából, november 20-án pedig az MSZMP hivatalos helyi lapjaként Szegedi Néplapként került az újságosokhoz. Az olvasók azonban harcoltak a régi név visszaállításáért, végül 1957. május 1-jétől ismét Délmagyarországként vásárolhatták meg.

A rendszerváltás után

1990-ben a francia Nice Press Invest SA (NPI SA) magyar befektetőkkel közösen megalapította a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft.-t, ami megvette a MSZP-től a kiadói jogokat. 1993-ban a NPI SA francia-német vegyes vállalattá alakult, a nemzetközi hírű Bertelsmann-csoport sajtóvállalata, a Gruner und Jahr lett a többségi tulajdonos. 

A Délmagyarország kiadója 2000-ben került az angol Daily Mail sajtóóriás, illetve annak magyarországi cége, a Lapcom kezébe Ezekben az esztendőkben vetődött fel a régi, Stefánián található sajtóház felújítása, de a Magyar Államkincstár nem adta el az épületet. Egy másik belvárosi irodaház megvételét is tervezte a cég, végül egy teljesen új sajtóház megépítése mellett tették le a garast, ami a Szabadkai út végén épült fel 2005. augusztus 8. és 2006. április 29. között, 3500 négyzetméteren kapott helyet a szerkesztőség, a kiadó és a nyomda. Azóta ez lapunk, a Délmagyarország központja, itt dolgozunk és állítjuk elő az újságot nap mint nap.

Tulajdonosváltások

A lapot addig kiadó Lapcom Zrt-t 2017 őszén felvásárolta az Andy Vajna által tulajdonolt Avalue Befektetési Kft., az AV Investments leányvállalata. 2018 novemberében a tulajdonos a kiadót felajánlotta az akkor megalakult Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA). Azon belül is a Mediaworkshöz, és ezzel ténylegesen egy tulajdonoshoz került a többi regionális napilappal együtt. Manapság, az utóbbi hónapokban egyre fontosabb szerepet játszik, nagy hangsúlyt kap a Délmagyarország online felülete, a delmagyar.hu.

Főszerkesztőink

• 1910. május 22. és 1910. november 30. között Róna Lajos, 
• 1910. november 30-tól 1938. december 8-ig Pásztor József, 
• 1940-től 1944-ig Berey Géza, 1944. novembertől 1945. márciusáig Balogh István, 
• Erdei Ferenc és Révai József szerkesztőbizottság, 1945. márciustól 1946. március 30-ig Szirmai István, 
• 1948 és 1949 Antalffy György, 
• 1952-től 1961-ig Nagy Pál, 
• 1961-től 1968-ig Lőkös Zoltán, 
• 1968-tól 1983-ig F. Nagy István, 
• 1983-tól 1990-ig Sz. Simon István, 
• 1990-től 2001-ig Dlusztus Imre,
• 2001-től 2010-ig Szetey András, 
• 2010-től 2017-ig Sulyok Erzsébet és R. Tóth Gábor, 
• 2017 Kóti Zoltán, 
• 2017 Bonifert Gábor, 
• 2019-től 2024-ig Pósa Árpád és Gidró Kriszta
• 2024 szeptemberétől Király Ernő.