Kitüntetés

2025.06.16. 12:50

Három kategóriában is tarolt az SZTE, amely az év leginnovatívabb egyeteme lett

Komplex és előremutató szemlélete miatt Az Év Egyeteme 2025 díjjal tüntették ki a Szegedi Tudományegyetemet. Innováció kategóriában lett a legjobb hazai felsőoktatási intézmény, melynek titkáról Rovó László rektorral beszélgettünk.

Az Innovativitás-kategória győzteseként Az Év Egyeteme 2025 díjjal tüntették ki a Szegedi Tudományegyetemet május 29-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium díjátadó gáláján. Az innovációs díjjal a szakmai zsűri azt a komplex és előremutató szemléletet ismerte el, amellyel az intézmény folyamatosan új megoldásokat keres és alkalmaz az oktatásban, a kutatásban és az intézményi működésben. Az egyetem további két kategóriában – Családbarát működés, valamint Kultúra- és művészetpártolás – is a legjobbak közé került. 

innováció
Az elkövetkező innovációk az egyetemet a legmodernebbek között fogják tartani.  Fotó: Sahin-Tóth István

A legfontosabb kategóriában nyert fődíjat a SZTE

– Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy kilenc kategóriából három területen is a jelöltek közt voltunk, hiszen általában három-négy egyetem volt ezeken a listákon. Külön öröm, hogy szerintünk a legfontosabb kategóriában vittük el a fődíjat – mondta el lapunknak Rovó László rektor. Mint fogalmazott, az innováció nemcsak az SZTE jövőjét, hanem már a jelenét is meghatározza.

– Az egész egyetemet erre a gondolatra építették föl. Szent-Györgyi Albert Nobel-díja is úgy jött létre, hogy Klebelsberg Kuno körültekintő stratégiája alapján egy feltörekvő, nagyreményű fiatal tudósnak a kezébe adtak mindent, amit kért, ő pedig valóra váltotta az elvárást, a legrangosabb tudományos elismerést hozta el az egyetem számára. A Szent-Györgyi által megteremtett szegedi biokémiai kutatói iskola folytatója egykori hallgatónk, Karikó Katalin is, aki ma egyetemünk Nobel-díjas professzora. Az innovációs elvek alapján haladunk továbbra is, az összes fejlesztésünk ezt szolgálja. A legkiválóbb tudósoknak biztosítjuk, hogy a lehető leggyorsabban tudják véghezvinni kutatásaikat, és büszkék vagyunk rá, hogy a nemzetközi eredmények ezt visszaigazolják. Ezt az innovációt díjazták most, és a díj visszacsatolást ad nekünk, hogy jó úton járunk – fogalmazott Rovó László.

Beruházások a jövő technológiáiba

A rektor úgy véli, valós eredményekkel kell megalapozni a jövőt.

– Éppen ezért a látszólag szűk források mellett komoly beruházásokat hoztunk létre és hozunk létre a közeljövőben, ami az egyetemet továbbra is a legmodernebbek között fogja tartani. Néhány héten belül az ország egyik legnagyobb számítási kapacitású hardverét fogjuk átadni, amelyet az egyetem mesterséges intelligenciát igénylő igénylő kutatásai fognak használni. A fehérjekutatásban Magyarországon még nem létező új tudományos eszközöket is fogunk vásárolni nagy értékben; ez az egész ország számára lehetővé teszi majd, hogy a világ élvonalába kerüljünk. Mindehhez olyan technológiai transzfer társaságot hoztunk létre az egyetemen belül, amely az innovációs eredményeket mielőbb az ipari felhasználásig juttatja – sorolta. Hozzátette: az oktatási területen is az innovációt támogatják, együttműködve az új ipari szereplőkkel is.

– Nemrég írtunk alá megállapodást a BYD-val és a hazai szakképzési centrumokkal, bízva abban, hogy együtt magas színvonalú járműipari fejlesztési központot fogunk kialakítani – beszélt a rektor a tervekről. Szót ejtett az egészségügyi beruházásokról is.

– Ami a gyógyítást illeti, néhány hete adtuk át az SZTE magas színvonalú genetikai elemzőlaboratóriumát, amely csecsemők és daganatos betegek gyógyulását gyorsítja fel. Nem sokkal előtte megújult kardiológiai centrumot alakítottunk ki, benne új szívkatéteres műtővel. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a diabetológiai, endokrinológiai területen is kiemelkedő az egyetem. A sebészet vonalán a robotsebészeti fejlesztés a célunk, több területen is robotizációt fogunk végrehajtani. A fejlesztésekhez megfelelő szervezeti struktúrát is létrehoztunk a Szegedi Tudományegyetemen, ami jó finanszírozási háttérrel nemzetközi szinten is hatékony, fenntartható egészségügyet biztosít – fogalmazott Rovó László.

Az innovációs siker titka a gyors reagálásban rejlik

Arra a kérdésre, hogy az innováció tekintetében miben jobb a Szegedi Tudományegyetem, mint az ország többi felsőoktatási intézménye, Rovó László azt mondta, nagyon korán reagáltak az új kihívásokra és gyorsan felismerték a lehetőségeket. 

– Létrehoztuk a kutatási kiválósági központunkat, valamint nagyon hatékony oktatási egységeket szerveztünk. A Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központja az országban egyedülálló módon gyűjti össze és karolja fel az egyetem legkiválóbb kutatóit, kutatásait és projektjeit. Mindez pedig az egyetemi megújulásnak és az azzal járó forrásnövekedésnek köszönhető. A modellváltás óta e források felhasználása az egyetem hatáskörébe tartozik. Ez az autonómia adja innovációs képességünk alapját – foglalta össze a rektor, milyen folyamatok vezettek a rangos elismeréshez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában