2025.06.12. 19:22
Légycsapónak is jó, féláron is kapható, nagy tapssal robbant be a könyvek ünnepe – galériával
Humoros és formabontó volt az idei, könyvek tiszteletére rendezett szegedi programsorozat megnyitója Varró Dánielnek köszönhetően. A szerző versbe szedte gondolatait a könyvhét kapcsán, ezzel indította útjára a rendezvényt.
Szegedi könyvesboltok és könyvkiadók standjaival megnyílt a Dugonics téren csütörtök délután a 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok. A könyvek négynapos ünnepén sok kiadványt kedvezményes áron lehet megvásárolni, sőt, vannak szépséghibás könyvek féláron, illetve 200-500 forintos kötetek is. Már a nyitás után többen új szerzeményekkel a kezükben sétálgattak és a megnyitót is sokan úgy hallgatták, hogy közben keresték a következő olvasnivalót.

Szeged olvasó város
Kozma József önkormányzati képviselő, a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottság elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, ha nincs könyv, a világ nem tud előre haladni.
– A könyv mindenhol ott van, ahol kultúra van. Szeged olyan város, ahol a tudománynak és a kultúrának megbecsült helye van, tehát ez egy olvasó város – jelentette ki, majd ezzel szemben felidézte a szomorú uniós statisztikát, miszerint a magyarok a középmezőny alján helyezkednek el az egy főre jutó elolvasott könyvek számával. Beszéde végén azt kívánta, mindenki találjon olyan könyvet magának a téren, ami megérinti, megnevetteti vagy éppen elgondolkodtatja.
Megnyílt a 96. Ünnepi Könyvhét
Fotók: Karnok CsabaVarró Dániel verset írt a szegedi könyvhétre
A szegedi rendezvénysorozatot Varró Dániel József Attila-díjas költő-műfordító meglehetősen rendhagyó módon nyitotta meg, három lapnyi beszéde ugyanis egy vers volt. A rendkívül humoros írásban arról értekezett rímekbe szedve, miért jó a könyv. Példaként említette, hogy le lehet vele csapni a legyet, ki lehet vele támasztani a diavetítőt vagy rögzíteni lehet a bunkert takaró plédeket vele. De felhívta a figyelmet arra is, milyen jó ürügy az ismerkedésre – neki például nem lenne három szép gyermeke, ha nem lennének könyvek. A szegedi könyvhét megnyitójára írt versét hatalmas taps fogadta, és bár ekkor még hátra voltak a díjátadások, többen már ekkor beálltak abba a sorba, mely a szerző dedikálására várakozott.
A rendezvényen átadták az önkormányzat könyvkiadási támogatásait, illetve az Év Könyve díjat, melyet Nagyné Frauhammer Krisztina kapott meg A művész kitárt ajtaja című művéért. A gazdagon illusztrált könyv Tardos-Taussig Ármin szegedi mérnök, grafikus, tervező különleges napló/vendégkönyv hagyatékából ad reprezentatív válogatást.