Kiállítás

2025.06.12. 17:08

Új korszak kezdődött Vásárhelyen, digitálisan zsűrizik az eddigi legnagyobb tárlatanyagot

Az Őszi Tárlat 71 éves történetének valaha volt legtöbb alkotását nevezték be Hódmezővásárhelyre, 1550 körülit. Ez kétszer több, mint az eddigi csúcs és 620 képzőművészhez kapcsolódik. A csütörtöki sajtótájékoztatón kihirdették az Őszi Tárlat zsűrijének névsorát is.

Június 10-ig lehetett nevezni a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatra. A zsűri elé kerülő művek pontos száma még nem ismert, nagyjából 1100 festményt, 250 grafikát, 170 plasztikai alkotást és az „Objekt” kategóriában még további 150 körüli alkotást neveztek a képzőművészek. Hamarosan kezdődik a zsűrizés. 

Őszi Tárlat
Gál Boglárka és Nátyi Róbert árultak el kulisszatitkokat az idei Őszi Tárlatról. Fotó: Kovács Erika

Az Őszi Tárlat idén 71 éves

– Rekord számú alkotás fotója érkezett be, amire rendkívül büszkék vagyunk. Az alkotók közül 130-an fiatal művészek, vagyis 30 év alattiak, köztük több vásárhelyi művész nevével is találkoztunk. Az idei újításunk a 71. Őszi Tárlattal kapcsolatban, hogy a zsűrizés online történik, még júniusban. A díjzsűrizés időpontja pedig augusztus lesz, ekkor már az alkotások is Vásárhelyen lesznek – mondta a sajtótájékoztatón Gál Boglárka, a Tornyai János Múzeum Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatója. Az online zsűrizés kapcsán hangsúlyozta, ez próba év volt, de úgy tűnik, nagyon sikeres. Meghozta az alkotók kedvét a nevezéshez.

Idén is 160 körüli alkotást láthatunk majd a kiállításon

Nátyi Róbert, az Őszi Tárlat kurátora kiemelte, az országos tárlatoknak mindig is nagy volt a presztízse.

– A nagy seregszemlék, mint az Őszi Tárlat is, érdekes látleletet nyújtanak, a művészek szeretnek részeseik lenni. Olyan vizuális dömping van körülöttünk a világban, a számítógép és a tévé jóvoltából, hogy egyre többen szeretnénk visszatérni az eredeti alkotások látványához. Az online tér segített abban, hogy ilyen nagy számban pályáztak, mivel egyszerűbb, mint elutaztatni a műveket Vásárhelyre, utána pedig haza – mondta Nátyi Róbert, és hangsúlyozta, a rekord számú nevezés ellenére, a korábbi évekhez hasonlóan idén is 160 körüli alkotást állítanak majd ki az Őszi Tárlaton.

Megvan a zsűri névsora!

A sajtótájékoztatón kiderült a zsűri névsora is, Nátyi Róbert kurátor, Nádas Alexandra, a tavalyi Tornyai-plakettes, Ibos Éva, a múzeum művészettörténésze, Kotormán Norbert hódmezővásárhelyi szobrászművész, és Elekes Károly képzőművész döntenek a kiállítandó alkotásokról és tesznek javaslatot a közgyűlésnek a díjak odaítéléséről.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában