Helyi sport

2007.01.31. 15:19

A nagy eredmény kapujában

A Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata a harmadik helyen áll a bajnokságban. A Tisza-partiak a két nagy, a Sopron és a Pécs mögött foglalnak helyet a dobogó harmadik fokán.

Süli Róbert

Fotó: Frank YvetteEgy nagy eredmény kapujában. A hétvégi, BSE elleni rangadó után írtunk először arról, hogy a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata hatalmas lehetőség előtt áll: érmet szerezhet a bajnokságban. Baranyi Sándor, a névadó főszponzor, a Szeviép Zrt. elnöke is boldogan nyilatkozott a csapat teljesítményéről.

– Maximálisan elégedettek vagyunk a csapat eddigi produkciójával. Ezt a célt tűztük ki az együttes elé, és ezt eddig teljesítették is. A harmadik helyre pályáztunk, és ez most már elérhető közelségbe került. Úgy gondolom, kellemes tavaszi szezon elé nézhetünk. Mint gazdasági szakembert az pedig külön elégedettséggel tölt el, hogy csak olyan klubok előznek meg bennünket, amelyek háromszor, négyszer nagyobb költségvetéssel dolgoznak. Sőt. Lehagytunk olyanokat is, amelyek úgyszintén nagyobb büdzsével rendelkeznek. Klubunk jó úton jár, hiszen megmutatja, hogy kisebb pénzből is lehet szép sikereket elérni. Nálunk minden rendezett, nincsenek tartozások. Nagy dolog lenne megszerezni a bronzérmet, hiszen ez Szeged kosárlabdasportjának legnagyobb sikere lenne ez, jó lenne ezt megünnepelni.

Domokos Mihály ügyvezető is jóval mosolygósabb, mint egy évvel ezelőtt. A héten nincsen bajnoki mérkőzése a Szeviép-Szegednek.
– Éppen jókor jött ez a kis pihenő – nyilatkozta a sportvezető –, hiszen ebben az évben sűrű volt a program, sok éles meccset játszottunk. Ami igazán örömteli, hogy egyre jobb formába lendül a csapat, és a győzelmeknek köszönhetően lépéselőnybe kerültünk a riválisokkal szemben. Ha sikerül az alapszakaszt a harmadik helyen zárni, akkor a rájátszásban kedvezményezettek leszünk. Ez azt jelenti, hogy a párharcokban itthon kezdünk, ami nagy előnyt jelent a későbbiekben. De azért nem dőlünk hátra, hiszen még fontos bajnokik várnak ránk: Szegeden fogadjuk előbb a Pécs, majd a Diósgyőr csapatát, és az MK-ban is ki kell harcolnunk még a négy közé kerülést.


A legjobbak között a szegediek

Előkelő helyen áll a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata a bajnokságban, így az sem meglepő, hogy a játékosok is az élbolyban vannak.
Nézzük a legfrissebb statisztikát, pont: 1. Castillo (Cegléd) 22,36 (14 meccs), 7. Milena Tomova (Szeviép) 14,50 (16), 16. Kajdacsi Judit (Szeviép) 13,07 (15).
IBM-pont: 1. Béres (Pécs) 28,72 (14). 5. Kajdacsi 22,07, 11. Tomova 19,88.
Lepattanó: 1. Kajdacsi 9,67, 12. Tomova 5,94.
Gólpassz: 1. Iványi Dalma (Pécs) 6,13 (16), 8. Fürész Emőke (Szeviép) 3,13 (16), 14. Török Szilvia (Szeviép) 2,81 (16).
Szerzett labda: 1. Aties (Cegléd) 4,23 (13), 2. Török 3,69, 19. Kajdacsi 2,33 és Mészáros Kornélia (Szeviép) 2,33 (15).
Blokk: 1. Williams (Vasas) 2,09 (11), Tomova 1,19 (16), 14. Kajdacsi 0,53. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában