Helyi sport

2007.01.16. 15:19

Felülvizsgálják a szerződéseket

A Németh Toll Makó NB I-es női kézilabdacsapata szombaton tizenkét gólos (35–23) vereséget szenvedett a HNKC SE vendégeként. Az együttes addig sem volt irigylésre méltó helyzetben, de ez a fiaskó megkondította a vészharangot. Betelt a pohár. A vezetők kritizálják a játékosokat és szankciókat helyeztek kilátásba.

Imre Péter

Fotó: Tésik Attila– Akadnak olyanok a keretben, akik nem ütik meg az NB I-es szintet, viszont azt gondolják, élvonalbeli kézilabdások – fogalmazta meg véleményét György Ferenc klubelnök. – Az eddig mutatott teljesítmény kevés, ez ellen tenni kell, keményebbek leszünk, jogászokkal átnézetjük, felülvizsgáljuk a szerződéseket. Ez nem mehet így tovább – remélem, a lányok is így érzik –, becsapják a szurkolókat és becsapnak bennünket is. Hogy konkrétan kikről van szó? Neveket még nem említenék... Többet, nagyobb küzdeni akarást vártam a csapattól, és bár nem vagyok híve a szankcióknak, a büntetéseknek, most lépünk, ezt a helyzetet meg kell oldani. Mert úgy tűnik: szinte mindenki azt hiszi, nyaralni van Makón...

Ez kevés a bennmaradáshoz

– Tragédia, csődtömeg volt, amit szombaton Vásárhelyen műveltünk – mondta Bartucz Mónika, a Németh Toll Makó játékosa. – Nem értem, mi történt, rengeteget edzettünk, sokat dolgoztunk, vagyis, ha arra hivatkoznék, hogy nem voltunk jól felkészítve, hazudnék. Talán a fejekben kéne rendet tenni... Szoros meccsre számítottunk, aztán kiütés lett a vége. Addig tudtunk lépést tartani a HNKC-val, amíg gólt dobtunk, mert nálunk minden, ami a kapu irányába ment, a hálóban landolt. A kapusaink a mérkőzést követően elnézést kértek a rossz teljesítményért, ehhez aztán többen is csatlakoztak. Sajnos, azt kell mondanom: ez a produkció kevés lesz a bennmaradás kiharcolásához. Csakis abban bízhatunk, reménykedhetünk, hogy a rájátszásra összerázódik a gárda. Arra pedig nagy szükség lenne, mert célunk eléréséhez a Kőbánya, a Vác és a Békéscsaba közül kettőt meg kellene előznünk.

A hangulatot, a körülményeket az anyagiak befolyásolják a legjobban.
Ebből a szempontból kritikus, de nem válságos időszakot élt át a klub. A héten az egyesület vezetői leültek tárgyalni a Németh Toll Kft. képviselőivel a 2007-es esztendőre megkötendő szerződésről, és megállapodtak a folytatásról, a további szponzorálásról. De szakmai gondok is adódtak:
– Nem hat hét alatt kell felépíteni egy NB I-es csapatot, rám ez a feladat várt – mondta Berzsenyi Mária, a Németh Toll Makó vezetőedzője. – Folyamatosan új embereket építünk be, a legfrissebb kontingenst Zámbó Krisztina, Kárpáti Katalin és Kovács Tímea alkotja. A vásárhelyi mérkőzés esély lett volna mindenkinek, hogy tiszta lappal induljon, ezzel a lehetőséggel nem éltek a lányok. Legfőképpen mentális problémákat látok, és nem nyugszom, amíg ez nem változik, nem javul. A Makó még nem csapat, ahhoz egy emberként kellene küzdeni a közös célokért – ez hiányzik, a legtöbben az egyéni érdekeiket nézik, a saját pecsenyéjüket próbálják sütögetni. De egyedül nem megy... A lányok a legtöbbször aranyosak, kedvesek, de inkább „kisördögök", nyerő típusú emberek legyenek. Nem titok: kapusgondjaink vannak, és a védekezés sem jó, aki ugyanis fél ütközni, az nem tud mindent megtenni a csapatért. A szombati meccs után és a keddi eligazításon is megmondtam: ha „beledöglenek", akkor is megteszünk mindent a bennmaradásért. Ez a kötelességünk. A jövőben alázatosan kell dolgozni – az edzésadagot már megnöveltem –, csapatként „működni", csakis ez hozhat sikert. Amit eddig láttam az együttestől, az az NB I/B-re elég. Vagyis adósai vagyunk a szponzoroknak és a szurkolóknak is – itt az ideje elkezdeni a törlesztést...

Nevekről nem esett szó. De még a lányok sem tudják, ki vagy kik lesznek a „fekete bárányok". Berzsenyi Mária ezt nekik is csak a Vác elleni találkozó előtt árulja el, és lesznek olyanok, akik majd csak a lelátón foglalhatnak helyet.


Magyar párharc

A Dunaferr a Kiskunhalas, míg a Debrecen a francia HB Metz csapatával találkozik a női kézilabda EHF Kupa nyolcaddöntőjében. A nyitómeccseket február 17-én vagy 18-án, a visszavágókra egy hétre rá rendezik. A párosítások: Metz (francia)–Debrecen, Dunaferr–Kiskunhalas, Artasz (görög)–Leverkusen (német), Brasov (román)– Estella (spanyol), Ikast (dán)– Sagunto (spanyol), Zvenigorod (orosz)–Quintus (holland), Elda Prestigio (spanyol)–Michalovce (szlovák), Zaporozsje (ukrán)–L. Zagreb (horvát).  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában