Testnevelők ezreinek tanára

Gyetvai György legeredményesebb szegedi tanítványával Ladányi Zsigmonddal Fotó: Segesvári Csaba- Öt év híján félszáz évtizedes pedagógiai munkát egy rövid interjúban nagyon nehéz részletesen felidézni. Mi az, ami egy Pestről lejáró emberbe örökké beívódott Szegedből?
– Csupa pozitív élményem van, hiszen pedagógiai munkásságom több mint felét a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola testnevelési tanszékének vezetőjeként töltöttem el. A feleségem egy beszélgetéskor azt mondta, ha fizetni kellene azért, hogy Szegedre járjak, akkor is vállalnám. Némi túlzással igaz volt.

– Van-e olyan terület, amivel 23 éves tanszékvezetői munkája során adós maradt?
– Amikor Szegedre kerültem, azt a célt tűztem ki, hogy a testnevelés, valamint a rekreáció szakos hallgatóink tevőlegesen kapcsolódjanak be a város sportéletébe. Ennek gyakorlatba történő megvalósítását el is kezdtük, de meg nem értéssel, állásféltéssel, idegenkedéssel fogadták az egyesületek, iskolák. Így aztán a széles körű segítségnyújtást szűkebbre kellett vennünk. Ezzel pedig nem tudtunk látványos eredményeket elérni.

– De igyekezett példát mutatni, hiszen komoly eredményeket ért el atlétikaedzőként, amely sportágból szakedzői végzettsége van.
– Mindig nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy az ember ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is mutassa meg képességeit, elhivatottságát. Nekem már az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban is voltak ifjúsági, majd később felnőtt válogatottjaim, mint a súlyemelésben Világkupa-győztes Szalai György, vagy a többszörös magyar bajnok súlylökő és diszkoszvető Faragó János. Szegeden pedig bizonyára sokan tudják, hogy két válogatott súlylökőnek, Ladányi Zsigának és Rajniczer Lajosnak voltam az edzője. Az előbbi 19,98 méterrel nagyon sokáig tartotta az országos fedett pályás csúcsot. A Világkupán pedig ötödik lett.

– Vezetőként majdnem negyedszázadot töltött el. Mi volt az elvárása, s azt hogyan fogadták a beosztottjai?
– Sokat gondolkodtam azon, hogy mit kellett volna másként csinálnom. Én azonban majdnem mindent ugyanúgy járnék végig, mint tettem azt az eddigiek során. Voltak konfliktusaim a kollégáimmal, de bennem soha nem maradt tüske és harag. Igyekeztem mindenkit reálisan, az elvégzett munkája alapján értékelni. Az volt az elvárásom, hogy a tanszéki oktató a szakterülete legjobbja legyen. Éppen ezért nem tartom helyesnek, hogy most egy felsőoktatásban dolgozó tanár előmenetele a tudományos munkájától, s nem pedig a szakmai felkészültségétől függ.

– Ha jól tudom, középiskolai tanítványai közül több százan, a főiskolán pedig több ezren szereztek testnevelő tanári diplomát. Milyen legyen egy testnevelő tanár?
– Elsődleges motiváció a testnevelő tanári pálya iránti szeretet legyen. Szakmája a testnevelés, hivatása a pedagógia kell, hogy legyen. Éppen ezért a felvételi rendszerünk nagy hiányossága, hogy nem méri a kapcsolatteremtő képességet, illetve a szakmai befogadóképességet.

– A felsőoktatás új irányvonalával mennyire ért egyet?
– A testnevelésnek nem használ az átszervezés. A bolognai folyamatban egységes egyetemi testnevelőtanár-képzés folyik. A mostani elsősök semmit nem tudnak kezdeni a harmadik év végén kezükbe nyomott papírjukkal. Ez sem a diáknak, sem a leendő tanároknak nem használ. Az általános és a középiskola nagyon különböző.

– Ezek szerint nem így képzelte el a testnevelés reformját?
– Hát, nem! Évtizerdek óta úgy oktatják a tetnevelést, hogy az alapsporttágakat beépítik a tananyagba, és célként azok elsajátítását tűzik ki. Napjainkban már más kell. Nagyon sok olyan új mozgásforma jelent meg, amelyhez alkalmazkodni kell. Ebből adódik, hogy az egyik cél a mozgásfomákban való előrelépés. A másik pedig a fizikai felkészítés komolyan vétele. A mai gyerekek nem edzettek, rossz a teherbírásuk.