Vadkerti Attilát nem az ellenfelek nyírják

Vadkerti Attila délcegen guggolt a ladenburgi fodrászszalon bejárata előtt elhelyezett plakátfiú mellett, és békésen tűrte, hogy Ilyés Ferenc aprólékos mozdulatokkal a frizuráját igazgassa. A szegedi szélső hajkoronája mostanság egyébként is központi téma a magyar válogatott tagjai körében. Két napja például az édesapja után csak Bécinek becézett Katzirz Dávid esett neki a nagy- ollóval, szigorúan a „tulajdonos" kívánságára. Csupán egészen halkan jegyzem meg: a nyári futball-világbajnokságon a napokban a Milanhoz szerződött, ám akkor meg a Laziót erősítő Massimo Oddo nyírta a társai séróját, és emlékezhetünk rá, hogy az olaszok mire vitték.

A magyar kézilabda-válogatott esetében persze földtől elrugaszkodott idea lenne világbajnoki címet remélni, noha alig egy hete még csak tündérmesének hittük azt is, hogy Skaliczki László együttese két ponttal vág neki a középdöntőnek. Aztán tessék. A szerdai ellenfél-boncolgató videózás előtt Klembucz gyúró tűnt fel bakaruhában a vásznon egy röpke kolbászreklám erejéig, ennek hatására néhányan sírva fakadtak a röhögéstől – elnézést kérek, de a „nevetés" szó ebben az esetben nem megfelelő kifejezés.

Bojkottal fenyegettek

Kijavított pályán játszhatott tegnap délután a magyar válogatott Mannheimben a vébén, miután dán és horvát fenyegetésre felújították a játékteret. A két gárda a kedd esti edzés után hivatalosan tiltakozott a nemzetközi szövetségnél (IHF), sőt bojkottal fenyegetőzött. Ezt azzal indokolták, hogy a talaj minősége olyan rossz, hogy azon nem lehet reális körülmények között mérkőzést rendezni. A borítás alatti levegőbuborékok miatt össze-vissza pattogott a labda. A házigazdák – nem tehettek mást – éjjel három órán át javítgatták a burkolatot, amelyet korábban a stuttgarti csarnokból szállítottak át Mannheimbe.

A csehek feltérképezése után sétával múlatta az időt az egyre népesebb magyar delegáció. Kovács Zsolt vezetésével szerencsésen megérkezett a Mannheimtől alig néhány kilométerre fekvő Ladenburgba a szegedi-újkígyósi különítmény is; amelynek felbukkanása nem csupán felebaráti szempontból, de a kulináris élvezetek miatt is nagy boldogságot jelentett a már több mint egyhetes távollét nehézségeivel birkózó játékosoknak, edzőknek és újságíróknak egyaránt.

Amikor e sorok papírra kerültek, még csak remélni lehetett, hogy a magyarok étvágya a csehek elleni mérkőzés után sem hagyott alább. Természetesen senki nem bánkódott amiatt, hogy a második csoportkört nem a címvédő spanyolokkal vagy az olimpiai bajnok horvátokkal kellett kezdeni, ám a Bundesliga-játékosok egész sorát felvonultató cseh nemzeti csapat éppen attól volt veszélyes, hogy a következő négy rivális közül papíron a leggyengébbnek tűnt. A Napnál is világosabb: ők ugyanezt gondolták rólunk. A sport azonban már csak ilyen. Igaza csupán az egyik félnek lehet.

Méhes Gábor