2007.02.26. 15:19
Algériai póló, magyar kapitány
Nekünk, magyaroknak az algériai vízilabdázás gyakorlatilag teljességgel ismeretlen, ebből adódóan pedig nem is túl érdekes. Úgy viszont már igenis az, hogy az arab ország pólósainak szövetségi kapitánya ez év február 1-jétől az a Horváth Viktor, aki 2000 nyarától 2004 februárjáig a Szeged Beton edzője volt.
Horváth Viktor három és fél éven keresztül irányította a Szeged férfi pólócsapatának szakmai munkáját. A jelenleginél jóval szerényebb anyagi feltételek közepette [namelink name="Török Tibor"]ékkal háromszor végzett – legjobb vidékiként – az OB I 6. helyén, de eredményes munkáját egy-egy Magyar Kupa ezüst- és bronzérem is bizonyította. Majdnem napra pontosan három évvel ezelőtt váltak el útjai a klubtól. Most az algériai válogatott szövetségi kapitányaként tért vissza a városba.
– A SZUE-ban edzőtáborozunk két hétig – árulta el az áprilisban 50. születésnapját ünneplő szakember. – Hivatalosan február 1-jétől vagyok szövetségi kapitány, de csak most találkoztam először a gárdával. A tizennyolcas keretben lévők zöme 22 évesnél fiatalabb, nagyon lelkesek, látszik rajtuk, borzasztóan szeretnének bizonyítani nekem. Szeged után irány Algéria, az afrikai kontinens második legnagyobb országa. Már alig várom, hogy láthassam, megismerhessem.
A világjáró
Horváth Viktor szeret világot járni. Amikor még pólózott, négy évig játszott Olaszországban, Rómában. Ebből az utolsó két esztendőben játékos-edzőként vezette csapatát. Később trénerként Franciaország felé vetté az irányt: Montpellier-ben fél évig dolgozott, Párizsban két és fél évadot húzott le, míg az Aix-en Povance-nál kettőt. Február 1-jétől pedig az algériai férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Az emberben ott motoszkál a kérdés: hogyan, miként lesz, lehet valaki az arab világban pólós kapitány?
– Az egész ott kezdődött, hogy a FINA algériai elnöke, Mustapha Larfaoui még az elmúlt nyáron azzal kereste meg a Magyar Vízilabda-szövetség első emberét, nem ismer-e véletlenül egy franciául beszélő edzőt? Martin György engem ajánlott. Elküldtem Algériába az önéletrajzomat, majd miután lenyomoztak, leinformáltak, „átvilágítottak", megkötöttük a szerződést. Egyelőre egy évig szól a kontraktus, ha annak végén mindkét fél elégedett, szó lehet a hosszabbításról.
Ehhez viszont elengedhetetlen a jó eredmény. Feladat bőven lesz ebben az évben.
– Májusban Kuvaitban rendezik az Arab-játékokat, júniusban Algériában az Afrika-játékokat, végül pedig novemberben az arab bajnokságot. A Dél-afrikai Köztársaság és Egyiptom kiemelkedik a mezőnyből, de a harmadik helyet megszerezhetjük. Nem az a cél, hogy legyőzzük mondjuk a spanyolokat vagy a horvátokat, de a térségben a legjobbak között kell lennünk. Izgat a feladat, ezért is vágtam bele, meg persze kalandvágyból is: kíváncsi vagyok az országra, a Szaharára. Azt sem tagadom, az anyagiak is vonzottak, pólóedzőként ilyen jól még egyetlen helyen sem kerestem.