2007.02.21. 15:19
Bolgár játékost igazolt a Szeviép-Szeged
A Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata minden várakozást felülmúlóan szerepel a bajnokságban. A Tisza-partiak jelenleg a harmadikok. Tegnap a klubvezetés leigazolta a bolgár válogatott első számú irányítóját, Ivelina Stojanova Vrancsevát.
Fotó: Segesvári CsabaA Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapatának szurkolói eddig szívesen emlékeznek vissza a 2006/2007-es bajnoki idényre. A Tisza-parti gárda a két nagy, a Sopron és a Pécs mögött jelenleg a harmadik helyen áll. És ezt szeretné megtartani. Főként azért, mert szegedi kosárlabdacsapatnak még soha sem sikerült a legmagasabb ligában érmet szerezni.
A cél megvalósításáért a vezetők is sokat tesznek. Lecsaptak egy nagy lehetőségre. Az izraeli Hapoel Haifa együttese tönkrement, becsődőlt. Így vált szabaddá a bolgár válogatott első számú irányítója, Ivelina Stojanova Vrancseva. A játékos menedzserével sikerült megállapodni, így kedden már Szegeden tárgyaltak a klub első embereivel. Ez sikeres volt, tegnap délelőtt pedig már a csapattal edzett a 26 éves kosárlabdázó. Tegnap Domokos Mihály ügyvezetővel beszélgettünk.
– A kassai búcsúnk után került képbe Vrancseva. Ekkor jelentkezett a menedzsere, hogy szívesen jönne hozzánk a játékos. Mivel a nemzetközi kupából kiestünk, és nem kellett a távoli Vologdába utaznunk, így adatott lehetőségünk arra, hogy tárgyaljunk vele. Baranyi Sándor, a névadó Szeviép Zrt. elnöke is partner volt elképzeléseink megvalósításában, és ennek köszönhetően az idény végéig szerződést kötöttünk Vrancsevával. Nem azért igazoltuk le a bolgár játékost, mert elégedetlenek voltunk a külső embereinkkel, hanem azért, mert mindenképpen erősebbé válik a keretünk. Sőt Törökkel, Fürésszel és Mészárossal maximálisan elégedettek vagyunk, és éppen azon dolgozunk, hogy a következő szezonban is minket erősítsenek.
Névjegy
Neve: Ivelina Stojanova Vrancseva
Nemzetisége: bolgár
Születési éve: 1980. szeptember 9.
Előző klubja: Hapoel Haifa (izraeli)
Posztja: irányító-bedobó
Magassága: 181 cm
Válogatottság: kadett (Eb-döntős), junior (Eb-döntős), felnőtt válogatott