Helyi sport

2007.04.26. 16:19

Egyenlítésre készül a Szeviép-Szeged

A Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata vasárnap 18.30-kor fogadja a Pécs együttesét. A bajnoki elődöntő második összecsapása következik, a Tisza-partiak újabb bravúrra, az egyenlítésre készülnek.

Süli Róbert

Még szerda késő este, a Pécs–Szeviép-Szeged bajnoki elődöntő után is sokáig egyeztettek a két klub vezetői. Órákat beszéltek arról, hogy mikor legyen a második találkozó. A szegediek ragaszkodtak a vasárnaphoz, míg a pécsiek a szombati időponthoz. Ekkor még az is felmerült, ha szombaton lesz a mérkőzés, akkor délelőtt 10 órakor csatázik egymással a két együttes. Tegnap azonban döntés született az ügyben. Domokos Mihály ügyvezető számolt be a jó hírről.

– Vasárnap, az általunk kért időpontban, azaz 18.30-kor kezdődik az elődöntő. Délelőtt Buttás Pál, a női tagozat elnöke közölte velünk a jó hírt. Most már teljes erővel a visszavágóra készülünk, szeretnénk egyenlíteni. A játékosok tegnap nem edzettek, a megszokott regeneráció szerepelt a programban, ismét az Anna fürdőben töltődött fel a társaság. Az első meccsen sokáig jól tartottuk magunkat, az első félidőben nem is lehetett panasz a játékunkra. Sajnos buta hibákat vétettünk, ahelyett, hogy mi szereztünk volna kosarat, éppen a hazaiak értek el találatot. Amikor már látszott, hogy elúszott a hajó, akkor a kulcsembereket inkább pihentettük, már nem léptek pályára. Márciusban sikerült legyőzni a bajnoki címvédőt. Akkor nagyszerűen játszottunk. Nagyon szeretnénk megismételni most is ezt a produkciót. A mostani rangadó azt hiszem igazán közönségvonzó lehet, hiszen vasárnap egyedül a Szeviép játszik bajnoki meccset. A szurkolókra nagy szükségünk lesz. Éppen a 86–74-re megnyert meccsen nekik is köszönhettük a győzelmet, hiszen az utolsó negyedben hatalmas lelkesedéssel biztatták a lányokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában