Helyi sport

2007.06.08. 16:19

Floratom-visszavágás?

A férfi asztalitenisz Extraliga utolsó fordulóját ma 11 órától játssza a Floratom Szeged AC. Dudáséknak van miért visszavágniuk a vendég Kemecsének, hiszen az ősszel „nullra" kaptak ki.

Süli József

A férfi asztalitenisz Extraligában szereplő Floratom Szeged AC játékosai két mérkőzésre nem szívesen emlékeznek az őszi idényből: az egyik a békési, a másik pedig a kemecsei nagy kisiklásuk volt. Az előbbinek sikerült visszavágni, míg az utóbbival szemben ma lesz ugyanez a lehetőség, mégpedig hazai pályán, a volt Móricz Általános Iskola tornacsarnokában.

– Olyan mélyponton volt a kemecsei mérkőzésen is a csapatunk, hogy mindenki betlizett, s nullra kaptunk ki. Szerencsére ez volt az egyetlen nagy vereségünk. Most azonban ha teljesen nem is, de megpróbáljuk a csorbát kiköszörülni – jelentette ki dr. Lukács Levente, a Floratom játékosa.

A Tisza-parti gárda a 13. forduló óta csúcsformában játszik, hiszen Dudásék azóta egyetlen egyszer sem kaptak ki. Például legutóbb pontrablásukkal (5–5) Pécsett is felborították a papírformát.
– Nagyon bízom benne, hogy a bajnokság utolsó fordulóját győzelemmel zárjuk, s megerősítjük a középmezőnyben elfoglalt helyünket – mondta Tóth Tibor edző. A szakember hozzátette még: „Lendületben lévő csapaton nem szokás változtatni, ezért a Dudás, Kriston, dr. Lukács trió veszi fel a küzdelmet".

A vendégekről annyit tudni kell, hogy három, közel húszéves, első osztályú rutinnal rendelkező miskolci játékos – Szűcs, Bari, Kővári – erősíti őket. A tabellán 16 ponttal, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszva közvetlenül a hatodik helyen álló, s 15 pontot gyűjtő Floratom előtt foglalnak helyet. Ezért szegedi győzelem esetén sem biztos a helycsere.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában