Helyi sport

2007.06.14. 16:19

Makón nincs veszélyben az NB II-es szereplés

Az országos sportnapilapban a napokban megjelent egy hír, mely szerint pénzhiány miatt az is elképzelhető, hogy a Makó FC labdarúgócsapata a következő évadban nem tudja vállalni a másodosztályú szereplést. Szerencsére a hír jó kövér kacsának bizonyult.

Szélpál László

A hétvégi Makó–Nyíregyháza találkozó lefújását követően nagy volt az öröm a hazaiaknál. A szerzett egy ponttal végérvényesen eldőlt, hogy a Maros-parti alakulatnak – a szombati, Karcagon lejátszandó meccs eredményétől függetlenül – sikerült kiharcolni az NB II-ben maradást. Csakhogy a Nemzeti Sportban az jelent meg, pénzhiány miatt nem biztos, hogy tudja vállalni a gárda a másodosztályú szereplést. Igaz ez? – kérdeztük Ménesi Gábortól, az MFC elnökétől.

– Szó sem volt arról, hogy visszalépnénk az NB II-től – jelentette ki határozottan a klub első embere. – Igaz ugyan, hogy nem vet fel bennünket a pénz, de amennyi kell, az ezután is a rendelkezésünkre áll. A város vezetése a jövőben sem engedi el a kezünket, és az eddigi szponzoraink sem fordítottak hátat. Az elmúlt évekhez képest megnövekedett költségek (játékvezetői és nevezési díj, utazás) miatt másokkal is folytattunk tárgyalásokat, amelyek kedvezően alakultak számunkra. Így adott a következő évadra is a költségvetésünk, ami körülbelül 30 millió forint. Újra bebizonyosodott: Makón igény van az NB II-es futballra!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában