2007.07.25. 16:19
Bardóczky Kornél: Sok a ''műedző''
Új sorozatot indítunk lapunkban, Szorító címmel. Aktuális témával kapcsolatosan sportolókat, edzőket, sportvezetőket keresünk meg. Első részünkben a Hód TC teniszezőjével, a magyar Davis Kupa-válogatott első számú játékosával, Bardóczky Kornéllal (képünkön) beszélgettünk.
– Eddig mindig simán vertük Monacót. Szegeden a Gellért Szabadidőközpontban és Vásárhelyen, a Hód TC teniszcentrumában is. Most a hercegség együttese 4:1-re nyert. Nem szégyen a vereség?
– Nem, hiszen ha előzetesen kérdeznek, akkor azt mondom, hogy az tartozott volna a meglepetés kategóriába, ha mi nyerünk. Jobb játékosok alkották ellenfelünk csapatát. Így is volt esélyünk, és főként az én kezemben volt az egyenlítés, de „meghaltam" a pályán, nem éltem a lehetőséggel.
– Ne haragudjon, de a magyar tenisz és a futball között sok a hasonlóság, hiszen 16–17 éves korig a világ élvonalába tartozunk. Utána azonban – kivétel most Szávay Ágnes – senki sem nyújt maradandót. Miért?
– Sok múlik a menedzselésen. Nálunk ilyen nem is létezik. Boldog-boldogtalan edzőnek kiáltja ki magát. Aki egy kosár teniszlabdával a pályára sétál, az már szakembernek képzeli magát. Tudom, Csongrád megyére ez nem igazán jellemző, hiszen kiváló utánpótlás-nevelő központok műkődnek. De a többi helyen szörnyű állapotokkal találkozhatunk. Ha lenne gyermekem, biztos, hogy megválogatnám, kihez vigyen le edzésre.
– [namelink name="Bardóczky Kornél"]nak is szép jövőt jósoltak az edzők, mégsem lett önből nagy játékos. Megfejtette már, hogy miért nem jött össze?
– Pedig én még szerencsés helyzetben voltam, hiszen amikor elkezdtem játszani, akkor még léteztek a tradicionálisan nagy klubok, az MTK, a Vasas, az Újpest. Mai fejjel mindent másképpen csinálnék. Tizenkilenc évesen a világranglistán a 300. hely környékén álltam. De csak Future-versenyeken indultam, nem nagyobb kategóriáson, mondjuk Challengereken. Pedig ezen több pontot szerezhettem volna. De amint említettem, nem is voltam igazán menedzselve, a szövetség pedig nem sokat foglalkozott velem és társaimmal.
– Mi lenne a megoldás?
– Említek egy példát. Évekkel ezelőtt kikaptunk a DK-ban Luxemburgban. Mindenki rajtunk röhögött. Igen ám, de a kis állam sportvezetői rájöttek arra, hogy mivel náluk nincsenek megfelelő szakemberek, a játékosaikat francia akadémiákra íratták be. Pénzt áldoztak rá. A 24 éves Gilles Müller pedig ma már a 100. hely környékén áll, több rangos versenyen is szép eredményt ért el. Követendő példa lehetne a luxemburgi.
