Helyi sport

2007.10.19. 22:32

Perger Zsolt: Erősödtünk

A Budapest Bank férfi kézilabdaliga keretében a Pick szombat 17 órakor a csoportnegyedik Százhalombattát fogadja, amelynek első számú kapusa a Szegeden is megfordult Perger Zsolt. A volt válogatott portás elárulta, ők is a nyitott védekezéssel szeretnének partiban lenni a bajnoki címvédővel.

Süli József

– Hogy szalad az idő! Már a harmadik bajnoki év zajlik, amióta eligazolt Szegedről. Nem bánta meg?
– Őszinte leszek: másként gondoltam akkor a jövőmet. Mentségemül szolgáljon, veszprémi vagyok, s akkor az anyaegyesületem hívott. Kár volt eligazolnom.

A tévévita elhalasztva

Pistrui Lászlót felhívta Schulek Csaba, a TeleSport főszerkesztője, és kérte, hogy egy héttel későbbre halasszák a beharangozott és Szegeden egészen biztosan nagy érdeklődésre számot tartó tv-vitát. Az időpont-módosítás okaként Egri Viktor betegségét jelölte meg. A Pick Szeged elnökségi tagja elmondta, hogy bár eléggé sűrű a programja, de ott lesz. Egyben gyors gyógyulást kívánt az ismert sportriporternek.

– Igaz, egy év Veszprémben, bajnoki aranyat nyert, majd félidényes kitérő Svédországban, ahonnan a mostani csapatához igazolt. Jól érzi magát?
– Nem vagyok egy vándorló típus. Most is volt ajánlatom, ráadásul a lakásomhoz sokkal közelebbről, de nem fogadtam el. Bár a családomtól száz kilométerre vagyok, de jól érzem magam Százhalombattán.

– Azt látom, hogy Sótonyi László nem egy türelmetlen edző, ezért sikerül évről évre jobb csapatot összehoznia. Mi a titka a Százhalombattának?
– Az egység és a kemény, fegyelmezett munka. Bátran ki merem jelenteni: a tavalyinál jobb a csapatunk, erősödtünk. Eredménycentrikus világban élünk, s ezért itt is le kell mondani a fiatalokkal szembeni türelemről, hiszen a támogatók, a drukkerek a minél jobb helyezést, a minél több győzelmet várják. Erősségünk a jó védekezés.

– Csak nem a nyitott?
– Bármennyire is meglepő: az! A bajnokság elején azt hittük, hogy hatos falas védekezésünkkel meglephetjük az ellenfeleinket, ám ennek az ellenkezője nagyon gyorsan bebizonyosodott. Előbb az öt plusz egyest, most pedig a 3 plusz 2-es plusz 1-es védekezési formát alkalmazzuk. Tehát mi Szegeden nem azért védekezünk nyitottan, mert a Debrecennek, és az első félidőben a PLER-nek sikerült meglepnie a Picket, hanem mert úgy tűnik, ez eddig jól bevált.

– Mivel szeretnék akkor a Picket meglepni?
– Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, de az is igaz, jó játékkal, kemény csatára készültünk fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában