Helyi sport

2008.09.28. 22:53

Vendégek fordulója volt – négy csapatnak is 16 pontja van

A labdarúgó megyei II. osztályban a hétvégén nem alkudtak egymással a csapatok, nem játszottak döntetlent. A három hazai sikerre öt vendéggyőzelem volt a „válasz". A Fábiánsebestyén–Baks rangadót a látogatók nyerték. Igazán érdekesen alakul a bajnokság, az első négy helyezett csapatnak 16 pontja van.

Tudósítóinktól

Vezet a Székkutas, második a Szőreg, harmadik az újonc Baks, míg negyedik a szintén újonc Makó II.-Phoenix gárdája. A csoport harmadik újonca, a Forráskút éppen az utóbbi csapattól szenvedett súlyos, 5–0-s vereséget. Nem sziporkázik a Bordány sem, pedig a helyi közönség még egy éve a megyei I. osztályban láthatta a kedvenceket, jelenleg sereghajtók, és még győzelmet sem arattak.

Székkutas–Universitas 4–2 (3–0)

Székkutas, 100 néző. Vezette: Balázs.
Székkutas: Kovács – Gulyás (Forrai L.), Szabó, Nagy (Orgovány), Marton (Forrai S.), Musa, Ujvári, Katona (Hegedűs), Balogh, Kis, Szél (Sipos). Edzők: Dóda Attila, Kiss János.
Universitas: Seres – Terjéki T., Kószó, Terjéki L., dr.Török, Paksi (Aszódi), Degovics (Patocskai), Szélpál (Pekli), Kárász, dr. Zádori, Váczi. Edző: dr. Miskolczi József.
Gólszerzők: Ujvári (2), Balogh, Katona, ill. Terjéki T., Patocskai.
Jók: mindenki, ill. Kárász, Patocskai, Szélpál, Terjéki T.

Fábiánsebestyén–Baks 0–3 (0–1)

Fábiánsebestyén, 200 néző. Vezette: Varga.
Fábiánsebestyén: Varga Dudás – Kabai, Harkai, Nagy I. (Jusztin, Verók), Rózsa, Banka, Györgyi, Horváth, Molnár (Szabó), Nagy Á., Gránitz. Edző: Nagy István.
Baks: Tóth – Bereczki, Balogh, Papp, Fülöp, Pomázi, Székesi, Horváth, Bánfi, Balasi (Varga), Kapornai (Turi). Edző: Turi István.
Gólszerzők: Bereczki, Bánfi (2).
Kiállítva: Bereczki.
Jók: senki, ill. az egész csapat.
Ifjúságiak: Fábiánsebestyén–Baks 3–1

Csanádpalota–Zsombó 4–1 (0–1)

Csanádpalota, 100 néző. Vezette: Tóth.
Csanádpalota: Gál – Zielbauer, Nagylaki, Preduti (Klembucz), Molnár, Erdélyi (Bóna), Merlák (Kabai), Nyári J. (Zádori), Halász, Kovács (Nyári G.), Csókás. Edzők: Molnár László, Putárik György.
Zsombó: Mihálffy B. – Beleznai, Túri, Zádori, Gaál (Dudás), Takács, Csikós, Szűcs, Zetkó, Molnár, Busa. Edző: Mihálffy Zsolt.
Gólszerzők: Erdélyi, Csókás, Preduti, Halász, ill. Molnár.
Jók: az egész csapat, ill. senki.

Tömörkény–Deszk 1–2 (0–2)

Tömörkény, 100 néző, Vezette: Sipos.
Tömörkény: Bontovics – Kormos, Bartucz (Koncz), Kasza, Juhász, Sallai, Túri (Elekes), Forgó, Ormándi (Kasper), Kádár, Dombi. Edző: Korom Tibor.
Deszk: Apró – Bertha, Faragó, Szilágyi, Túri B., Tóth G., Túri A., Dobránszki (Radeczki), Samu, Szalma (Tomán), Tóth Á. Edző: Gonda József.
Gólszerzők: Koncz, ill. Túri A (2).
Kiállítva: Juhász, ill. Túri A.
Jók: senki, ill. Apró (a mezőny legjobbja), Túri A., Samu.
Ifjúságiak: Tömörkény–Deszk 2–0

Újszegedi TC–Szőreg 1–3 (0–2)

Szeged, Kertész utcai pálya, 150 néző. Vezette: Bánáthy.
UTC: Béri – Péczeli, Farkas, Bálint, Joó (Török), Molnár (Hegedűs), Szabó, Szántó, Fejsze, Bodó, Vékes (Fekete). Edző: Pálfi Zoltán.
Szőreg: Kiss – Tóth T., Németh, Móra, Csala, Jankó, Kiss M. (Maslac), Csikós, Tóth A., Kéri, Sajtos. Edző: Véber Ferenc.
Gólszerzők: Fejsze, ill. Tóth T., Csikós, Sajtos.
Jók: senki, ill. Csikós, Móra, Csala.
Ifjúságiak: Újszegedi TC–Szőreg 2–1

Bordány–Csanytelek 2–3 (1–1)

Bordány, 50 néző. Vezette: Király.
Bordány: Lippai – Csonka, Bán, Vass, Mészáros N. (Gedai), Nógrádi, Veres (Dobó), Szabó Zs., Makra, Lajkó (Császár), Juhász. Edző: Daru Sándor.
Csanytelek: Reinhardt – Fodor, Mészáros, Tóth, Németh, Tari (Szabó), Kovács, Gál (Györgyi), Magyar J., Tápai, Kósa (Bálint). Edző: Csányi József.
Gólszerzők: Szabó Zs. (11-esből), Juhász, ill. Magyar J., Szabó, Györgyi.
Jók: Veres, Juhász, ill. Magyar J., Györgyi, Szabó, Reinhardt.
Ifjúságiak: Bordány–Csanytelek 5–3

Forráskút–Makó II.-Phoenix 0–5 (0–3)

Forráskút, 100 néző. Vezette: Cseh.
Forráskút: Kertész – Kálmán (Repkó), Goda, Jenei (Sisák), Tóth I., Süli P., Kurucsai, Deák, Fodor, Tarján, Hódi. Edző: Antal Róbert.
Makó: Flórián – Muskó, Szegedi, Tari, Juhász, Berecz, Görbe (Kacsner), Rakity (Köteles), Aigner (Budai), Nagy, Csamangó. Edző: Madránszki Zoltán.
Gólszerzők: Aigner, Nagy,
Csamangó (3).
Jók: senki, ill. Csamangó (a mezőny legjobbja), mindenki.
Ifjúságiak: Forráskút–Makó II. Phoenix 6–2
Üllés–Apátfalva 2–1

A bajnokság állása

1. Székkutas 8 5 1 2 24 – 9 16
2. Szőreg 8 5 1 2 20 – 9 16
3. Baks 8 4 4 0 16 – 7 16
4. Makó II.-Phoenix 8 5 1 2 15 – 10 16
5. Zsombó 8 4 1 3 16 – 12 13
6. Fábiánsebestyén 8 4 1 3 18 – 15 13
7. Üllés 8 4 1 3 13 – 14 13
8. Csanádpalota 8 4 0 4 21 – 16 12
9. Apátfalva 8 3 3 2 13 – 13 12
10. Csanytelek 8 4 0 4 11 – 17 12
11. Tömörkény 8 3 2 3 18 – 17 11
12. UTC 8 2 2 4 18 – 14 8
13. Deszk 8 2 2 4 12 – 18 8
14. Forráskút 8 1 3 4 10 – 25 6
15. Universitas 8 2 0 6 12 – 30 6
16. Bordány 8 0 2 6 14 – 25 2

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában