Helyi sport

2008.11.09. 22:33

HPQ-bravúr Kecskeméten

A HPQ Szeged megtörte a jeget Kecskeméten: bajnoki mérkőzésen először győzött a hírös városban.

Munkatársunktól

A két klub találkozóinak történetében új fejezetet nyitott a HPQ Szeged első osztályú férfi röplabdacsapata Kecskeméten. Eddig ugyanis a két klub találkozóin rendre a hírös város együttese diadalmaskodott.

Most azonban már az első szettben sikerült a hazaiakat meglepniük Petheőéknek. A kecskemétieknek sikerült az egyenlítés, azonban a következő két szettben, ha nagy izgalmak közepette is, de a nagyon sportszerűen, kitartóan és győzelemre törően játszó szegediek Csíkos vezérletével felőrölték a hazaiak ellenállását. Kiválóan játszott Nacsa és Oltványi is. Az új igazolások pedig bizonyították, ha teljesen megszokják az új klubjukat, rájuk is lehet építeni. Külön említést érdemelnek a szegedi drukkerek, akik különbuszt szervezve utaztak el a bajnoki találkozóra, és lelkes biztatásuknak győzelem lett az eredménye.

Nusser Elemér: – Nagyon örülök a győzelemnek, óriási lépést tettünk a céljaink eléréséhez.

A mérkőzés jegyzőkönyve

Kecskemét–HPQ Szeged 1:3 (–20, 17, –24, –23)

Férfi röplabda NB I, Kiemelt csoport. Kecskemét, 150 néző. Vezette: Bodrogi, Csizmarik.
HPQ Szeged: Strezeneczki, NACSA, CSÍKOS, Affentáller, Niezelberger, PETHEŐ. Csere: Bondor (liberó), OLTVÁNYI, Bitó. Edző: Nusser Elemér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában