Helyi sport

2010.05.22. 23:47

Sopronban is kikapott a Kosársuli

A rájátszás negyedik idegenbeli mérkőzését is elvesztette az EnterNet Vásárhelyi KS: ezúttal a 35. percig volt esélyük Utasiéknak. Jól küzdött és végre a második félidőben is ponterős volt a csapat, de a sok eladott labda és védekezésbeli figyelmetlenség miatt ezúttal sem nyerhettek.

Delmagyar.hu

SMAFC-NYME –EnterNet Vásárhelyi KS 95-84 (29-26, 23-15, 20-26, 23-17)
Férfi kosárlabda NB I B, rájátszás az 1-8. helyért. Sopron, 50 néző. Vezette: Török Z., Németh A.
Kosársuli: Balaton 14/6, CZIBERE 17/6, UTASI 17/3, Vas 8, KUKLA 19/3. Csere: Dani 3/3, Mócsai 3, Bere, Szilágyi 3. Edző: Elek András.

Gyorsan feladta a zónavédekezést a vásárhelyi csapat, mivel szinte minden soproni támadás kosárral fejeződött be. Kukla és Balaton ponterős játékával sikerült ugyan fordítani, de a sok eladott labda miatt hazai előnnyel zárult a negyed. Érdekes volt, hogy a 26 dobott pontból Vas mindössze kettőt, Czibere pedig egyet sem szerzett.

A második tíz perc elején szinte képtelen volt kosarat dobni a Kosársuli, pedig volt időkérés és jópár csere is. Felelőtlen, túl korai dobások és több eladott labda miatt a hazaiak fokozatosan elhúztak. Szilágyi remek védekezésével és Czibere pontjaival sikerült faragni a hátrányból így 52-41-el vonultak az öltözőbe a csapatok.

A szünet után remekül kezdett a Kosársuli: szépen kidolgozott támadásokból sorra szerezte a pontokat az Utasi-Czibere duó, és végre Vas is felébredt. Volt néhány szerzett labda is, így szép lassan utolérték a Sopront. Sajnos a vendéglátók néhány szerencsés kosárral a végén ismét megléptek.

A negyedik negyed elején Balaton révén ismét sikerült felzárkózni (78-76), de a vásárhelyi centerek nem bírtak a 210 cm-es rutinos Csaplár Nagy Arnolddal. Dobott nyolc pontot zsinórban, míg a Kosársuli kapkodva igyekezett egyenlíteni – ami nem sikerült. 87-78-nál eldőlt a mérkőzés, a letámadás és a faultolás nem jött be: csak nőtt a hátrány.

Elek András: - Jól küzdöttünk, jelentős hátrányból sikerült egyenlítenünk, de túl sokat hibáztunk – így nem nyerhettünk. A játékvezetőknek jóval több faultot kellett volna fújniuk, akkor még jobb lett volna a meccs.

Címkék#kosárlabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában