Helyi sport

2016.06.16. 11:40

Válogató utáni válogató dönt Kárász Annáról

Ma Szolnokon eldől, benne lesz-e az EDF DÉMÁSZ-Szeged kajakosa, Kárász Anna a riói olimpián induló kajaknégyesben 500 méteren. A kétszeres világbajnok teljesítette a válogató feltételeit, mégis meg kell küzdeni a helyért.

Mádi József

Van egy versenykiírás, van egy feltétel, amelyet teljesíteni kell, és van egy versenyző, aki teljesítette ezeket a feltételeket. Mégsem érezheti magát biztonságban, mert ezek alapján sem dőlt el a sorsa, nem biztos a helye.

Az EDF DÉMÁSZ-Szeged kajakosa, [namelink name="Kárász Anna"] a két válogató alapján ott kell, hogy legyen az 500 méteren induló olimpiai négyesben. Az első „selejtezőn" [namelink name="Kozák Danuta"] (Újpest) és [namelink name="Csipes Tamara"] (Honvéd) mögött harmadik lett, majd a másodikon immár Kozák nélkül, de megint Csipes mögött a második helyen ért célba.

Vajda az Eb-keretben


A jövő heti, moszkvai kajakos, kenus Európa-bajnokság magyar keretébe bekerült az EDF DÉMÁSZ- Szeged olimpiai szétlövést elvesztő versenyzője, [namelink name="Vajda Attila"] is, aki C1 1000 méteren indulhat – meglehet, utoljára. A klubból [namelink name="Nádas Bence"] (K1 500 m, K4 500 m), [namelink name="Birkás Balázs"] (K1 200 m), Algyőről pedig [namelink name="Kopasz Bálint"] (K1 1000 m) vehet még részt az oroszországi eseményen.


Ehhez még hozzájött két páros második hely – mégis részt kell vennie ma Szolnokon a válogató utáni válogatón.

– Teljesítettem a feltételeket, amelyek a négyeshez szükségesek voltak, ezt is tűztük ki célnak – mondta Kárász Anna. – Sajnos Csipeshez nem tudtam olyan közel kerülni, mint szerettem volna, de mindkettőnknek ugyanaz az eredménye, így ebbe nem lehet belekötni. Nem félek ettől a naptól, mert tudom és hiszem, hogy velem lesz jó a négyes. Viszont a mai eredmények nem lehetnek egy objektív döntés kiindulópontjai.


A mai edzés 9 órakor Kárász Annával kezdődik, azaz a három, az olimpiára pályázó versenyző közül ő lesz az első, aki beül a négyesbe Kozák Danuta, [namelink name="Szabó Gabriella"] és Csipes mellé. Délben következik [namelink name="Fazekas-Zur Krisztina"] (Győr), majd 17 órától [namelink name="Vad Ninetta"] (KSI) tesztje. A táv 400 méter, és nem elsősorban az időeredményt nézik majd a szakemberek, hanem az összképet, a hajó mozgását, a kajakozók közös munkáját is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában