˝Menya emlékére˝In memoriam Megyeri Attila (1970-2019).

Ennél nívósabb poénokat szoktunk meg tőled! Te, aki egész életedben vidám voltál és vidámságot adtál másoknak is, ilyen „viccet" nem engedhetsz meg magadnak! 

Ráadásul nem elég a bánat az elvesztésed miatt, de még Anikó kérésére búcsúztatót, nekrológot kell írjak rólad. Sajnos az utóbbi időben egyre több barátomról kellett írnom. De ők hetven, esetenként nyolcvan pluszosok voltak, Te pedig még alig indulhatnál szenior kategóriában. 

Egyszer már írtam rólad, huszonnyolc évvel ezelőtt a Szegedi Egyetemben. És nem ez volt az első írás, amelyben szerepeltél, hiszen már 12 évesen gólkirály lettél a korosztályodban 92 találattal, úgy, hogy a két haverod, Juhász Gabi és Lihotzky Karesz együtt is csak hatvankilencig jutottak.

Tizenhat évesen már a felnőttegyüttesben pólóztál Pozsgai Zsolt mentorálásával. Ami persze nem meglepő, hisz egy egykori vízilabdakapus, Kovács Iván tanított meg úszni még négyéves korodban. A labda imádata is kódolt volt nálad, hiszen apád, Megyeri Bandi fifikás kézilabdás volt, sőt a testnevelőként dolgozó édesanyád is űzte ezt a sportágat. 

De a póló mellett az atlétika is vonzott, így gerelyhajításban diákolimpiai bajnok lettél, sőt abban az évben a korosztályos bajnokság hatodik helyén végeztél. 

De vissza a vízilabdához. Kétszáztizenkétszer vehetted fel a Szeged 13-as sapkáját, soha máshol nem játszottál Magyarországon, mindig hűséges típus voltál. 

A klubod szárnyalt veled. 1988-ban OB I-bronzérem, egy évvel később Komjádi Kupa-győzelem. Kilencvenhatban LEN-kupa-ezüst (a Pescara ellen kaptatok ki hősies küzdelemben). Azután szerencsét próbáltál a világ másik végén, Ausztráliában, ahol Nyugat-Ausztrália bajnoka lettél a Perth csapatával. Majd levezetésként még OB II-es meccsek, csakis szegedi színekben. Már Perthben találkoztál a női szakággal, és hazatérésed után a női ifjúsági csapat első edzője voltál, elindítva azt a sikertörténetet. 

Sokan nem tudták rólad, hogy 2004 óta a Fogyatékkal Élők Csongrád Megyei Sportegyesületének az elnöke voltál. Ami abból következett, hogy előbb a Sólyom utcai iskolában, majd a Wesleyben fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoztál testnevelő tanárként. 

Szép, de tragikusan rövid családi életed volt. A jogot tanító Szalai Anikóval 13 év jutott (látod, a sapkaszámod itt is felmerül), egy csodálatosan szép ikerpárral beteljesedve, akiket már négy hónaposan vízbe vittél. 

Amikor közösen elkezdtük a pécsi egyetemet, mi már a „múmia" kategóriába tartoztunk (Kása „Kacsa", Majoros Robi, Fekete Frici, Nagypál Sanyi és Engi Zoli), te meg aktívan pólóztál, de jó srác voltad miatt tiszteletbeli múmiává fogadtunk. 

A sors kegyetlen játéka, hogy mi egy páran már nyuggerként kísérünk el utolsó utadra május hetedikén délután egykor a Belvárosi temetőben, Téged, a pelyhes állú kissrácot! 

Menyuskám, legyen neked könnyű a föld, nyugodj békében!