Helyi sport

2019.06.26. 09:46

Elhunyt Kremser Péter

73 éves korában elhunyt Kremser Péter, az SZVSE ügyvezető elnöke, kolléga, sportvezető, a birkózósport nagy megszállottja.

Süli Róbert

Ötvenkilenc éve került az SZVSE-hez. Szolnokon kezdett el rádiózni, majd Szombathelyre került. A legendás Körkapcsolás vasi hangja volt, rendszeresen tudósított a Haladás labdarúgócsapatának meccseiről. Rendszeresen publikált, könyvet is írt a birkózásról. Szívén viselte Szegeden is a sportágat.


Pedig igazán sohasem volt megbecsülve a sportág. Mindig mostohagyereknek számított. Hárman, Benkő Gyulával, Savanya Ferenccel közösen ezzel nem sokat törődtek, mentek előre, tették a dolgukat, megpróbálták előteremteni az anyagi hátteret, hogy méltó módon edzhessenek az SZVSE tehetségei.


2014-ben az olimpiai bajnok Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózószövetség akkori elnöke a Birkózóváros elismerést adta át a klub révén a Csongrád megyei székhelynek.


Hitvallása ez volt: „A birkózás egy olyan sportág, amely az életre nevel, és hivatástudatot tanít" – ezért dolgoztak nap mint nap. 2015-ban mindhárman egyszerre vonultak vissza. 180 évet töltöttek együtt a szegedi sportágban. Igazi legendák voltak, Kremser Péter eleganciája, precizitása pedig tanítani való volt.


Nagy veszteség érte a szegedi sportéletet, őszinte részvétünk a családnak!

Címkék#nekrológ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában