Helyi sport

2019.07.30. 14:34

Kicserélődött a Csengele labdarúgócsapata

Góra Márk személyében gólerős támadót igazolt a SZEOL SC-től a Csengele futballcsapata, amelynek kerete alaposan kicserélődött a nyáron.

Becsei Dávid

Több meghatározó, helyi kötődésű játékosára sem számíthat a megyei II. osztályú Csengele labdarúgócsapata a 2019–2020-as szezonban távozás, visszavonulás vagy súlyos sérülés miatt, így majdnem egy kezdőcsapatnyi embert kellett igazolniuk.


Nagy István és Novák Balázs Győr környékére, Kányási István külföldre költözött, míg Gurdics Gábor szünetelteti pá­­lyafutását munkahelyi el­foglaltsága miatt. Lévai Jenő Csanyteleken folytatja, Cserháti Dániel és Tóth Szabolcs pedig a visszavonulás mellett döntött. Kulcsár Zoltánra és Papp Bencére térdszalagszakadás miatt nem számíthat Kun-Szabó Tibor vezetőedző.

Eddig két edzőmeccsen lépett pályára az átalakult csengelei csapat, ahol gólgazdag meccseket játszottak. FOTÓ: CSENGELE KSE

Eddig két edzőmeccsen lépett pályára az átalakult csengelei csapat, ahol gólgazdag meccseket játszottak. FOTÓ: CSENGELE KSE

– Öt helyi fiatalunkat elvesztettük, akik oszlopos tagjai lettek volna felnőttcsapatunknak, így létszámproblémáink adódtak – árulta el Kun-Szabó Tibor. – Átalakultunk a nyáron, minél kevesebb vidékivel terveztük a keretet, de a sors közbeszólt – folytatta.


Galló Gergő és Kardos Zsolt Kis­­zomborról, Tóth Árpád, Kordás Martin és Vincze Ferenc Kistelekről, Kertész Balázs Szőregről, Góra Márk a SZEOL SC-től, Pekurár Balázs Üllésről, Helembai Róbert pedig Apátfalváról teszi át székhelyét, míg Longa Ádám a Móravárostól tér haza.


– A 3–8. hely valamelyikére szeretnénk odaérni minden idők legerősebb megyekettes szezonjában. Ha feljutást érő helyen végeznénk, elvállalnánk, hiszen még sosem szerepeltünk a megyeegyben, de nem érzem reálisnak az osztálylépést most – beszélt a célokról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában