Helyi sport

2019.08.08. 12:18

Nehezített úton érné el a vb-t a szegedi testépítő-pár

A tavaly világbajnoki címet szerző szegedi testépítő, Dancsó Alexandra után párja és edzője, az egykori szegedi futballista, Harmos Zsolt is a nemzetközi elitbe szeretne kerülni a legrangosabb naturális szervezetnél. Dancsó egy másik szervezetnél is tarolt időközben, Harmos pedig élete első versenyén lett dobogós, így mindketten ott lesznek a vb-kvalifikációs viadalon.

Papós Tamás

Tavaly adtunk hírt róla, hogy a Leedsben élő szegedi testépítő, Dancsó Alexandra berobbant a nemzetközi elitbe, ugyanis első versenyszezonja végén világbajnok lett. Nem is akárhol, a leg­­rangosabb naturális szervezetnél. Jóval szigorúbb felté­teleknek kell megfelelni egy ilyen viadalon, mint mondjuk az olimpián. Dopping kizárva, oda sem adják a trófeát, amíg nincs kész a vér- és vizeletminta eredménye, másrészt pe­­dig versenyezni is csak ak­­kor engedik az embert, ha már átment egy igen komoly hazugságvizsgálaton.


Ebbe a közegbe egy másik sze­­gedi is belecsöppent versenyzőként, méghozzá Dancsó párja és edzője, a Tisza Volánnal NB III-ban is szereplő korábbi futballista, Harmos Zsolt. Ő is villámrajtot vett, az első versenyén bronzérmes lett, így ő is ott lesz az Európa-bajnokságnak megfelelő mezőnyt felvonulta­­tó vb-kvalifikációs viadalon. Ugyanazon a napon méretteti meg magát, mint a tavalyi vb helyszínén eljegyzett párja.

Harmos  Zsolt labdarúgóból lett testépítő. Dancsó Alexandra újabb szervezetnél tarolt. FOTÓK: UKDFBA, HARMOS ZSOLT

Harmos Zsolt labdarúgóból lett testépítő. Dancsó Alexandra újabb szervezetnél tarolt. FOTÓK: UKDFBA, HARMOS ZSOLT

Alexandra sem tétlenkedett, egy másik szervezetnél tör­­ténelmi eredményt ért el: egy napon belül megnyerte az amatőr bikini fitnesz kategóriát, majd a profik között sem talált legyőzőre, még szintén ezen a napon profi abszolút bajnok is lett, a tarolással pedig exkluzív meghívást kapott a világbajnokságra. Ahogy tavaly nem fo­­gadta el a vb-címmel járó profi kártyát, úgy most sem fogadta el a „könnyebb" utat a vb-re, a nehezebb úton szeretne kijutni.


– Szeretem a kihívásokat, mo­­tivál, hogy újra nagy teljesítményt kell nyújtsak a célomért. Ha kijutok a világbajnokságra, ott a címvédés lesz a célom, és ha sikerül, akkor már elfogadom a profi kártyát. Tavaly csak azért utasítottam vissza, hogy több tapasztalatot szerezzek a profi státusz előtt – mondta Alexandra, majd Zsolt hozzátette: párja szerényen fogalmaz, formája alapján biztosan ott lesz a világ legjobbjainak amerikai megmérettetésén.


Ezt szeretné elérni jövendőbeli férje is.


– Sokan mondták, hogy a labdarúgásból érkezve nem tu­­dom megugrani ezt a szintet, de az első akadályt jól vettem, így a következő években én is olyan karriert szeretnék elérni, amilyet Alexandra épít – zárta a beszélgetést Harmos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában