Gólokat lőtt, büntetőt védett

2019.11.06. 07:19

Nagy Márton mezőnyjátékos, de vízilabdakapusként is megállta a helyét

Megszerezte első bajnoki sikerét a Metalcom Szentes férfi vízilabdacsapata a Kaposvár 11–6-os legyőzésével. A meccs hőse Nagy Márton volt, aki öt gólt lőtt, valamint mezőnyjátékosként alkalmi kapusnak állva ötméterest védett.

Becsei Dávid

Lélekemelő sikert aratott a Me­­talcom Szentes férfi vízilabdacsapata az OB I hatodik fordulójában, miután a Kaposvárt hazai környezetben 11–6-ra legyőzte, és először szerzett három pontot idén. Nem indult könnyen a találkozó a Kurca-partiak számára annak ellenére sem, hogy jól játszottak, végül a meccs hősének, Nagy Mártonnak a vezérletével magabiztosan begyűjtötték a három pontot.

– Hatalmas szükségünk volt már erre a sikerre, hiszen egy újabb vereséggel negatív lejtőn indulhattunk volna el – lélegzett fel érdeklődésünkre a győzelemre gondolva Nagy Márton, aki öt gólja mellett még egy parádés védést is bemutathatott a szentesi kapuban.

– Az első negyed közepén egy szőrösszívű játékvezetői ítélet után a kapusunkat, Meixner Marcit kiállították, így én álltam a képzeletbeli vonalra egy ötméteres erejéig – emlékezett vissza Nagy a meglehetősen szokatlan eseményre, miszerint mezőnyjátékos ötméterest védjen egy mérkőzésen. – Mivel nem vagyok kapus, gondoltam, hogy magasan dobja majd. Kétszer elnézett a jobb sarok felé, így balra ugrottam. Jól tettem, kiütöttem a labdát a jobb felsőből – mesélt elégedetten bravúrjáról, amelyet az első negyedben 1–1-nél mutatott be. Hozzátette, Meixner remekül védett, 18 lövésből 12-t hárított, így 67 százalékos védési hatékonysággal zárt.

Nem tudták átverni. Hiába nézett kétszer is a jobb sarokba, Nagy Márton (fehér sapkában) érezte, hogy a másik irányba kell elindulnia. FOTÓ: VIDOVICS FERENC

 

– Nincs félnivalója, maradok a mezőnyben, amúgyis kiválóan védett – válaszolt Nagy nevetve arra a kérdésünkre, hogy Meixner újabb vetélytársat kapott-e a kapusposzton.

Jó alapot jelenthet a Metalcom Szentesnek a Kaposvár ellen aratott siker, hiszen novemberben két olyan meccs is vár rá, amelyen jövőjük szem­­pontjából fontos lenne a győzelmet begyűjteniük.

– Jól jöttünk ki végül a négyhetes szünetből, motiváltan várjuk az esztendő hajráját. Jövő szombaton Szombathelyen kötelező nyernünk, utána pedig a BVSC-nek itthon szeretnénk visszavágni, amiért a második fordulóban 12–7-es vereséget szenvedtünk a fővárosban. Ha összességében a Ka­­posvár, Szombathely, BVSC triót kilenc ponttal tudhatnánk le ebben a hónapban, az tökéletes lenne. Az Eger viszont más kávéház – tekintett a jövőbe.

Az OB I nyolccsapatos B csoportjában a Metalcom egy-egy győzelemmel és döntetlennel, valamint négy vereséggel a he­­tedik helyen áll a Szombathelyt három ponttal megelőzve, a Kaposvártól kettővel lemarad­­va.

Ezek is érdekelhetik