Szerbiai, romániai, valamint kínai játékosok és csapatok futballoztak

2019.12.17. 10:00

Nemzetközi gólok a Kék Mókus-kupa újabb játéknapján

Ismét izgalmasan alakult a 33. Zengő Alföld Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna újabb játéknapja, amelyen igazi nemzetközi mezőny gyűlt össze a helyi sztárok mellett.

munkatársunktól

Nagy volt a küzdelem az Etelka soron a Kék Mókus-kupa újabb játéknapján. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

A 33. Zengő Alföld Kék Mókus-kupa újabb napján és mérkőzésein vagyunk túl, amelyen mindkét helyszínen, az Etelka sori és az újszegedi sportcsarnokban is bőven akadtak izgalmak.

Szerbiai, romániai, kínai játékosok léptek pályára az esemény utolsó előtti selejtezőnapján, ezzel együtt pedig a minőségi futball is garantált volt. A szerbiai Eurosweet 1968 és a romániai Old Boys Nadlac csapata a +35-ben tényleg vérre menő küzdelmet mutatott, a vége 6-6-os döntetlen lett, míg a kínaiakból álló Kung Fu Pandák ugyan kivívták a közönség szimpátiáját, de végül búcsúzniuk kellett. Ugyanígy búcsúzott az Eurosweet +35-ös csapata is.

A hétvégén szombaton és vasárnap is lesznek küzdelmek, amikor mindhárom korcsoportban megrendezik a második csoportkört, majd következnek az elődöntők is.

Nagy volt a küzdelem az Etelka soron a Kék Mókus-kupa újabb játéknapján. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

Ami az állandóságot jelenti, az pedig a gólok száma. Azzal bizony most sem fukarkodtak a csapatok, és megint volt olyan mérkőzés, amelyen elérte a találatok száma a húszat. Élen járt a gólszerzésben a Zengő Alföld együttese, amely három mérkőzésen összesen huszonhét gólt szerzett a nyílt kategóriában, a Mastertrinity huszonnégyet, az FC Victoria Nadlac pedig huszonkettőt.

Nyílt kategória: Zengő Alföld–Mastertri­­nity 7-3, Mastertrinity–Kung Fu Pandák 15-2, Zengő Alföld-FC Victoria Nadlac 5-2, Kung Fu Pandák–Zengő Alföld 4-14, FC Victoria Nadlac–Mastertrinity 8-6, Kung Fu Pandák–FC Victoria Nadlac 8-12, TVSC–Show Time 3-7, Show Time–Gyuszi & the Boys 5-5, Elsőbiztosítás Kft.-Szeged UTD–Show Time 2-5.

+35: Vár Söröző–Garázs Varázs-RET 4-3, Old Boys Nadlac–Eurosweet 1968 6-6, Eurosweet 1968–Garázs Varázs-RET 3-4, Old Boys Nadlac–Vár Söröző 3-11, Vár Söröző–Eurosweet 1968 6-3, Garázs Varázs-RET–Old Boys Nadlac 6-6, Máj­­zsugor–Gól Söröző Csengele 4-7, Gól Söröző Csengele–Ficak 6-1, Gól Söröző Csengele–Öreg Honvéd Vendéglő O’Neill 5-4.

+45: Euro­sweet 1968–Silstar 5-4.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában