Pont nélkül maradt a Grosics Akadémia Csákváron

2020.03.09. 13:19

Oda a tavaszi veretlenség

A labdarúgó NB II 27. fordulójában a Szeged–Csanád GA kétszer is szépített kétgólos hátrányban Csákváron, ám végül 3–2-re kikapott – ez volt az első tavaszi veresége a csapatnak.

Mádi József
Oda a tavaszi veretlenség

Fotó: Kuklis István

Hidegzuhanyként hatott a ta­­lál­­kozó második percében jött ha­­zai vezetés: egy szegedi támadás utáni kontrából a bal oldalon ke­­rültek a hazaiak a védelem mö­­gé, és Tamás lapos passzát Daru lőtte a kapuba. Még fel sem ébredt a szegedi alakulat, máris kétgólos hátrányban volt, hiszen a 19. percben szöglet után a megcsúsztatott labdát Sejben közelről lőtte a hálóba.

A vendégek innentől kezdve a félidő egészét uralták, Germán révén előbb a felső lécet találták el, majd a szépítő találatot is megszerezték – Kuti bedobá­­sa után Grumics készítette le a labdát a csapatkapitánynak, aki belsővel a jobb alsóba lőtt –, és volt egy meg nem adott gól is, amit Grumicstól vettek el. Azt csak Antal Péter bíró tudja, miért...

A Csákvár a szünetben változ­tatott, támadó helyett védő érkezett, ezzel pedig az első félidő szegedi fölényét sikerült megfogni. Sőt egy kontra révén újra kétgólosra nőtt az előny, amikor Daru kiugratása után Sejben ki­cselezte Takácsot, és a kapuba gurított. A szegedi fölény megint egyértelmű volt, és a hajrá elején Deák szöglet utáni kavarodásból szépített. A meccs utolsó lehetősége volt a legnagyobb egyenlítési esély, amikor Mohl bal oldali beadása után Kóródi a 11-es ponton ballal lyukat rúgott.

Mivel a Szeged közvetlen ri­­válisai egyaránt nyertek, így rendkívül fontos lesz a következő két hét, amikor a Budaörs (szombaton 17 órától Szegeden), a Dorog (március 18-án, szerdán) és a Soroksár (március 22., otthon) ellen lép pályára a csapat.

A bajnokság állása

1. MTK 26 17 5 4 57 – 32 56

2. Budafok 26 16 5 5 42 – 23 53

3. Vasas 26 14 5 7 54 – 36 47

4. Csákvár 25 13 3 9 39 – 42 42

5. Siófok 25 11 8 6 40 – 31 41

6. WKW-ETO 26 10 8 8 35 – 32 38

7. Gyirmót 26 10 7 9 32 – 29 37

8. Nyíregyháza 26 11 2 13 45 – 44 35

9. Ajka 26 10 5 11 41 – 40 35

10. Budaörs 25 10 4 11 38 – 36 34

11. Soroksár 25 10 4 11 38 – 44 34

12. Dorog 25 9 5 11 29 – 29 32

13. Békéscsaba 25 8 8 9 29 – 32 32

14. Szeged 25 7 10 8 30 – 29 31

15. Szolnok 25 7 9 9 21 – 26 30

16. Kazincbarcika 26 7 9 10 32 – 38 30

17. Haladás 26 6 9 11 29 – 33 27

18. Tiszakécske 26 7 4 15 25 – 50 25

19. Vác 26 2 6 18 17 – 47 12

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában