16, illetve 8,8 tonnás monstrumot kellett húzniuk időre

2020.06.09. 10:44

Kamionhúzásban remekeltek a szegediek

Remekeltek a szegediek a Budapesten rendezett HSMA Erősemberek Kamionhúzó Ligájának első fordulójában, az Aquaworld Kupa 2020-on.

Becsei Dávid

A Deli Team ismét jól szerepelt, Véró (balról) és Varga a második, Deli az ötödik helyen végzett.

Forrás: Deli Team

A koronavírus-járvány az erős­embereket is két vállra fektette, az ő versenyeik is sorra elmaradtak. Hosszú idő után Budapesten rendeztek rangos versenyt, ahol három kategóriában indulhattak a kamion­húzók. A 105 kg felettiek kö­­zött Véró Alex a Deli Teamből a második, míg Bessenyei Norbert a harmadik helyen vég­­zett, Ungi László pedig az utolsó előtti, tizenegyedik po­­zícióban.

A Deli Team ismét jól szerepelt, Véró (balról) és Varga a második, Deli az ötödik helyen végzett.
Fotó: Deli Team

 

– Először indultam profik között, így ez a harmadik hely számomra egy kiváló ered­mény, de nem szeretnék itt meg­­állni – árulta el Bessenyei, aki háromszoros testépítő magyar bajnok, két éve pedig ötödik lett a fekvenyomó-világbajnokságon.

– Lassan minden héten lesznek események, én a júliusi tótkomlósi erősemberek versenyére készülök, majd Kiskunfélegyházán lesz egy profi fekvenyomó-bajnokság. Ezekkel az októberi vb-re készülök, ahol az a célom, hogy az ötödik hely után végre én legyek a legjobb – ismertette céljait Bessenyei Norbert.

Kislánya is elkísérte a versenyre. Bessenyei Norbert (jobbról) a fekvenyomó-világbajnokságra készül.
Fotó: Bessenyei Norbert archívuma

 

A női kategóriában egy 8,8, a férfiaknál 16 tonnás kamiont kellett húzni. Négy versenyző közül Varga Fanni Rebeka lett a második. A 105 kg alatti fér­fiak között pedig a Deli Team edzője, Deli Tamás ötödikként zárta a megmérettetést.

– Minden versenyünk törlődött a járvány miatt, így mindenhova elmegyünk, ami kapcsolódik a bothúzáshoz vagy az erősemberek versenyhez. Fanni mindössze pár másodperccel maradt le, Véró pedig kisebb sérülésekkel küzdve is dobogóesélyes volt, tizedmásodpercekkel maradt csak le az elsőségről – mondta Deli Tamás, aki edzőként is versenyez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában