Határtalan futballszeretet

2020.06.05. 07:45

Kiss-Rigó László szerint kockázatos kimondani, de cél az NB I

A Szeged–Csanád Grosics Akadémiát működtető Szeged–Csanádi Egyházmegye püspöke, Kiss-Rigó László szerint folyamatos az NB II-es klub fejlődése, és bár kockázatos kimondani, de a cél az NB I-be jutás.

Mádi József

Reményteli. Így jellemezte a Szeged–Csanád GA szereplését Kiss-Rigó László. FOTÓ: KARNOK CSABA

Fotó: Karnok Csaba

– A megye mától viseli a Csongrád-Csanád nevet, a futballcsapat azonban már tavaly nyár óta Szeged–Csanád Grosics Akadémia. Miért változtattak 2019-ben?

– Mivel az egyházmegye csapatáról beszélünk, a névválasztás is ezért történt. Tartalmazza a székhely, valamint az egyházmegye nevét is. Természetesen ekkor még nem tudhattuk, hogy a közigazgatási terület neve is így változik.

– A labdarúgásban mit jelent a trianoni döntés századik évfordulója?

– A száz évvel ezelőtti esemény kapcsán sok minden eszembe juthat, és nemcsak negatív, hanem pozitív töltéssel is. A futball egyike azon dolgoknak, amelyek nem is­­mernek határt. A nemzeti összetartozás például sok po­­zitív dolgot jelenthet, ilyen a Dunaszerdahely magyarorszá­­gi szimpátiája.

– Milyen gazdája a futballcsapatnak az egyházmegye?

– Abban biztos vagyok, hogy a külső szemlélő számára nem tűnik jobbnak, mint ha egy vállalkozás irányítaná. Más, sajátos formája a tulajdonnak, nálunk egyedi, a világ más te­­rületein egyáltalán nem az. Közel tízezer fiatal tanuló van a köznevelési hálózatban, a kollégiumokban, a szakiskolákban, a szakképzési iskolákban, így az adottság és a kapcsolatrendszer is megvolt. Gyulán területet kaptunk hozzá, így a legnagyobb, meglévő intézményeink ott vannak, és mivel a pályának helyet is kaptunk, ezért került oda az akadémia. A nagyságát és a futballtérképen elfoglalt helyét is figyelembe véve Szeged fontosabb város, és amikor lehetőség adódott a komoly létesítmény megvalósítására, visszajöttünk. Nem azért van az egyházmegyének csapata, mert az identitásunkat akarjuk kiemelni, hanem az összetartozást hangsúlyozzuk. A sport segít az ember nemessé válásában.

– Beváltotta a reményeket a visszaköltözés Szegedre?

– A Szent Gellért Fórumnak fontos, de csak egyik részegysége a labdarúgás. Így például volt már közel telt házas kulturális rendezvény is ott. De a futball területén is megtörtént, amit vártunk, hiszen az NB II-ben a legjobb átlagnézőszámunk volt. A lezárt bajnokság anyagilag nem is kis veszteséget jelentett, hiszen elmaradtak hazai mérkőzések.

Reményteli. Így jellemezte a Szeged–Csanád GA szereplését Kiss-Rigó László. FOTÓ: KARNOK CSABA

– Így hogyan értékeli a csapat szereplését?

– Reményteli volt. Nem álltunk sem kieső, sem feljutó helyen, de nem sok pontra volt az ötödik pozíció. Jó lett volna látni, hogyan fejlődik a csapat. Jó hír, hogy az utánpótlás újrakezdi a munkát, a felnőttcsapat pedig még a héten edz, majd két hét szünet után folytatja.

– Szerencséje Szegednek, hogy szereti a futballt?

– Ahogy én szeretem, an­­nak nem sok köze van az együtteshez. A futballcsapat nem a püspök hobbija, mert nincs pénzem rá, ahogy az egyházmegyének sincs, és nem kapunk támogatást sem a várostól, sem a megyétől. A minimális feltételek előteremtéséhez összefogás kell. A nevelés, a képzés sajátos fel­adata az egyháznak, ezért foglalkozunk több száz gyerekkel.

– Van reális alapja már most az NB I-ről beszélni?

– Akármennyire is kockázatos kimondani, már most is terv az NB I-be jutás, közben pedig a saját nevelésű fiatalok további beépítése.

– Elégedett a klubnál folyó szakmai munkával?

– Ez sok mindentől függ, és tudjuk, tökéletes szakember nincs. Emberileg, szakmailag, pedagógiailag is azokat ke­restük, akik azonosulnak az értékrendünkkel. Fejlődésben vagyunk, és a rendszer is fejlődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában