Világbajnokok érkeztek

2020.07.06. 09:38

Két új játékossal, Báránnyal és Zapletánnal bővült a szegedi tekekeret

A Zengő Alföld Szegedi TE lezárta a 2019–20-as idényt, egyúttal bejelentette, hogy Bárány Csongor és Zapletán Zsombor a csapattal kezdi a felkészülést.

Mádi józsef

Immár együtt a Szegedért. Zapletán (jobbról) és Bárány az új igazolás.

Fotó: Karnok Csaba

Egy vadonatúj és egy régi-új játékossal bővült a Zengő Alföld Szegedi TE férfi tekecsapatának kerete. A szerb válogatottal négyszeres csapatvilágbajnok Bárány Csongor (34) mellett a klub egykori játékosa, Zapletán Zsombor (35) is aláírt az együtteshez, így a július 20-án kezdődő felkészülést már a piros-kék csapat színeiben kezdi majd meg – derült ki a csapat 2019–20-as idényét lezáró utolsó közös edzésen.

– Már régóta, jó pár éve folyamatosan szóba kerül, hogy Szegedre igazolok – nyilatkozta Bárány Csongor, aki legutóbb a Vojvodina játékosa volt.

Immár együtt a Szegedért. Zapletán (jobbról) és Bárány az új igazolás.
Fotó: Karnok Csaba

– Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Szerbiában a válogatott férfi tekések, akik valamilyen érmet szereztek a világbajnokságokon, ösztöndíjat kaptak. Ennek figyelembevételével, illetve a munkahelyemre is gondolva egészen eddig nem akartam eljönni. Ezt a pluszjuttatást azonban idén elvették, így míg korábban erre hivatkozva nem igazoltam külföldre, most viszont nagyon szívesen elfogadtam a sokadik hívást. Mindig is szerettem volna lépni, és kipróbálni magam külföldön, erre most volt reális lehetőség. Nem sokat gondolkodtam, és hamar eldöntöttem, jövök a Szegedhez. Ez a csapat bármelyik sorozatban képes győzni, szerintem egyik rivális sem annyira erős, hogy ne lennénk esélyesek ellene. Becséhez közel, Bácsföldváron élek, és egyelőre egy évre írtam alá. A Szeged mindig is a világ legjobb együttesei közé tartozott, és mivel aránylag közel van a lakhelyemhez, mindig is vágyam volt, hogy itt játsszak.

2015-ben igazolt el Szegedről Zapletán Zsombor, aki azóta a Répcelak, majd a Ferencváros játékosa volt. Most visszatért egykori sikerei színhelyére.

– Újra itthon vagyok – mondta Zapletán Zsombor.

– Lesz feladatunk bőven ősszel: a világkupa nagyon jó motivációt jelent az ősz elején, nem beszélve a bajnokságról, amelyben pedig a félbeszakadt idény előtti teljes bajnokságot a Szeged nyerte, azaz címvédők vagyunk. Remélem, megtartják a podbrezovai eseményt, és azt is hiszem, hogy partiban tudunk lenni például a német Zerbsttel vagy a horvát Zapresiccel. Jó a szegedi gárda, és a jövő építése érdekében, a rutinos játékosok segítségére támaszkodva fiatalodott a csapat. Ilyen szempontból Bárány hibátlan igazolás, remélem, én is az leszek – fejtette ki Zapletán Zsombor.

A Zengő Alföld Szegedi TE július 20-án kezdi meg hivatalosan a felkészülést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában