Kiválóan termelt az éremgyár

2020.09.21. 13:21

109 dobogós helyet értek el a magyarok az orv-n, ebből 42 volt az arany – Galéria

Összesen 109 érmet szereztek a magyar egységek a szegedi Maty-éren megrendezett kajak-kenus olimpiai reménységek versenyén, és a termésből alaposan kivették a részüket az NKM Szeged versenyzői is.

Mádi József

Fotós: Karnok Csaba

Ki szerzi meg a magyar csapat 100. érmét? A hétvégi olimpiai reménységek versenyének egyetlen fontos kérdése ez volt, hiszen a 23 országot felvonultató mezőnyben a magyar egységek szárnyaltak, és az utolsó nap előtt 84 éremmel álltak.

A dicsőséget végül Jenei Panna (Velencei-tavi Vízi SI) aratta le, aki a 16 évesek 200 méteres K1-es döntőjében lett harmadik. Az NKM Szegedből a tizenhárom sportoló (Csorba Zsófia, Kiszely Petra, Kálmán Brenda, Kiss Anna, Veres Dóra, Molnár Dániel, Molnár Csanád, Dobronoky Zalán, Papp László, Csanki Márk, Gyányi Levente, Ozsgyáni Bence, Szilágyi Balázs) mindegyike szerzett legalább egy medált. A magyar csapat így összesen 109 érmet szerzett, ebből 42 arany-, 41 ezüst- és 26 bronzérem volt a termés.

A magyar egységek hétvégi döntős eredményei

Lányok, 500 méter, C1, U15: 1. Kiss Anna, 3. Kiszely Petra; U16: 3. Zagyvai Borka, 4. Szabó Éda; U17: 1. Opavszky Réka, 3. Kálmán Brenda; U18: 1. Horányi Dóra, 2. Győri Ivett. K1, U15: 1. Horváth Maja, 3. Szulovszky Csenge; U16: 1. Kiskó Réka, 2. Tóth Diána; U17: 1. Máró Anna, 2. Fojt Sára; U18: 1. Rendessy Eszter, 2. Kőhalmi Emese. K2, U15–16: 2. Fodor Napsugár, Tóth D., 3. Jenei Panna, Kertész Gréta; U17: 1. Fojt S., Újfalvi Laura, 2. Decsi Dorina, Kálovics Adél; U18: 1. Szellák Szabina, Zupkó Vanda, 3. Rugasi Csilla, Boldis Csenge. K4, U15–17: 1. Magyarország I. (Máró A., Fojt S., Tóth D., Nemes Réka), 5. Szerafin Zsófia, Fodor N., Jenei P., Kertész G.).

200 méter, lányok, C1, U15: 1. Kiss Á., 4. Kiszely P.; U16: 2. Kemenes Enikő, 3. Szabó É.; U17: 1. Gönczöl Laura, 2. Seres Fanni; U18: 2. Horányi D., 3. Csorba Zsófia. C2, U15–16: 3. Kis Batka Imola, Fehér Anna, 4. Hegedűs K., Kiszely P.; U17: 1. Gönczöl L., Opavszky R., 2. Kálmán B., Erős K.; U18: 1. Csorba Zs., Seres F., 2. Győri I., Győri Gréta. K1, U15: 2. Szulovszky Cs., 3. Szulovszky Petra; U16: 1. Kiskó R., 3. Jenei P.; U17: 2. Máró A., 3. Decsi D.; U18: 1. Szellák Sz., 2. Zupkó V.

Fiúk, 500 méter, C1, U15: 2. Juhász István, 3. Lugosi Gergely; U16: 2. Böszörményi Bendegúz, 3. Bakos Zoltán; U17: 3. Rumi Gergő, 7. Kuska Bence; U18: 4. Buday Domonkos, 6. Palla Balázs. C2, U15–16: 1. Gyányi Levente, Molnár Csanád, 2. Uhrin Dávid, Szilágyi Balázs; U17: 2. Papp László, Csanki Márk, 4. Kuska B., Rumi G.; U18: 2. Palla B., Vass Z., 7. Berentés Szabolcs, Repei Bence. C4, U15–17: 1. Magyarország I. (Papp L., Csanki M., Bakos Zoltán, Molnár Cs.), 4. Magyarország II. (Uhrin D., Kalanovics Marcell, Szilágyi B., Molnár Dániel). K1, U15: 1. Herda Richárd, 4. Kovács Bendegúz; U16: 1. Panyik Zsombor, 4. Ozsgyáni Bence; U17: 1. Kurucz Levente, 5. Tomatás Péter; U18: 2. Mikó Levente, 4. Keresztes Kristóf. K2, U15–16: 1. Panyik Zs., Kolozsvári Brúnó, 2. Mitring Olivér, Tóth Gergő; U17: 2. Monoki Milán, Morek Ádám, 7. Horváth Mátyás, Bolehrads­­ky Szilveszter; U18: 1. Tamási Zsombor, Fodor Bence. K4, U15–17: 3. Magyarország I. (Dobronoky Zalán, Kollek Bálint, Holczer Ákos, Keller Gergő), 5. Magyarország II. (Tomatás P., Mizsér Márk, Monoki M., Kövesdi Patrik).

200 méter, K1, U15: 1. Dobronoky Z., 7. Tamás Gergő; U16: 3. Holczer Ákos, 5. Hídvégi H.; U17: 2. Kurucz L., 6. Kövesdi P.; U18: 2. Orosz Ákos, 3. Keresztes K.

Mix, 500 méter, C4: 2. Magyarország I. (Kálmán B., Erős K., Molnár D., Puskás Levente), 4. Magyarország II. (Palla B., Lugosi G., Hegedűs Kata, Kiszely P.). K4: 2. Magyarország I. (Veres Dóra, Tamás Lilla, Horváth Mátyás, Boleh­radsky Sz.), 4. Magyarország II. (Újfalvi L., Morek Ádám, Hídvégi Hunor, Murvai Lucia).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában