Az év utolsó meccse

2020.12.12. 13:07

Szombaton 16 órától: Szegedi VE–Eger

Szombaton 16 órakor az E.ON férfi vízilabda OB I.-ben a Szegedi Vízilabda Egylet az Eger csapatát fogadja zárt kapus meccsen. Ez az SZVE utolsó meccse 2020-ban.

Munkatársunktól

Győzelemmel hangolt az év utolsó bajnokijára a Szegedi VE OB I.-es férfi vízilabdacsapata. Szerdán délelőtt a megyei riválist, a Szentes fogadta az újszegedi sportuszodában, és a kék-feketék 11–5-re nyerték a megyei derbit.

– Nem volt egyszerű az ellen­őr mellől néznem a meccset – nyilatkozta Szabó Zoltán, a Szegedi VE edzője, aki a Pécs ellen piros lapot kapott a lefújás után, így a csapatmenedzser, az SZVPS serdülőcsapatának edzője, Juhász Zsolt helyettesítette –, de jó volt látni a fiúkat, hogy milyen elszántan, egymásért is harcolva küzdöttek. El kell ismerni, a Szentesen látszott, hogy mennyire fáradt. Éppen ezért nehéz most minden edzőnek a dolga, hiszen a koronavírus-járvány miatt semmi sem úgy alakul, ahogyan azt eltervezzük. Minden kiszámíthatatlan. Most is keresnünk kell a szakmai stábbal, hogy miképpen tudunk majd frissek lenni, hiszen az elmúlt időszakban jóformán mi is háromnaponta meccset játszottunk.

Szabó Zoltán és csapata, a Szegedi VE az Eger elleni mérkőzéssel zárja az őszi szezont.
Fotó: Török János

2020-ban utoljára ugrik me­­dencébe a háromszoros ma­­gyarkupa-győztes Szegedi VE. Ma 16 órakor zárt kapuk előtt az Egert fogadják az újszegedi sportuszodában. Akik szerdán játszottak, szerencsére mindannyian egészségesek. Farkas Kristóf már elkezdte az edzéseket, de neki hosszabb időt vesz igénybe a betegsége utáni visszatérés. Zsigri Bence sérüléssel küzd, így ők ketten továbbra sem játszanak. Az egriek soraiban egy régi ismerőst is köszönthetnek majd a szegediek, a klub egykori játékosa, Török Béla erősíti a csapatot.

A tizenhat csapatos OB I.-ben az Eger jelenleg a nyolcadik helyen áll. Tizenhárom meccsen hatszor nyertek, kétszer döntetlent értek el, míg ötször vereséget szenvedtek. A Szegedi VE tizennégy bajnokit vívott eddig, négyszer nyert, kétszer döntetlen lett az eredmény, míg nyolcszor vesztesen hagyta el a medencét. Jelenleg 14 pontja van, és a 12. helyen áll.

A Metalcom Szentes szintén ma ugrik vízbe: 18 órától Budapesten a Vasas vendége lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában