Ma 16 órától negyeddöntő Franciaország ellen

2021.01.22. 14:14

Görögország 8–5-re nyert, csoportmásodikként végzett Magyarország

Magyar góllal indult, majd görög örömmel folytatódott és ért véget a női vízilabdázók olimpiai selejtezőjének utolsó csoportmeccse a B jelű négyesben. Bíró Attila tanítványai 8-5-ös vereséget szenvedtek, így a második helyen végeztek, és ma Franciaország ellen kell kiharcolniuk az elődöntőbe kerülést.

Becsei Dávid

Fotó: Vidovics Ferenc - archív

A csoportelsőség volt a tét csütörtökön kora délután az olaszországi Triesztben, ahol zárt kapuk mögött a magyar és a görög női vízilabda-válogatott találkozott egymással az olimpiai selejtezőben. Mivel előzőleg az A csoport rangadóján Hollandia és Olaszország 7-7-es döntetlent játszott, így ott még nem dőlt el a végső sorrend mérkőzésünk előtt, így Keszthelyiék nem gondolkodhattak előre, hogy esetleg taktikázással melyik csapat ágára kerüljenek, melyik együttessel játszanának szívesebben a mindent eldöntő elődöntőben.

Amennyiben a magyar–görög találkozón nincs győztes, úgy Magyarország zárta volna élen a csoportot jobb gólkülönbségének köszönhetően.

Magyar örömmel indult a csoportdöntő, ugyanis klasszisunk, Szücs Gabriella először vállalkozott lövésre a torna során, amelyet nem hibázott el, így immár minden magyar mezőnyjátékos betalált legalább egyszer a kvalifikációs tornán. Az ide és oda egyaránt megítélt ember­előnyöknek is köszönhetően mindkét oldalon a védekezés került főszerepbe az első negyed során. Jól vizsgáztak a csapatok, nyolc perc játék után 1-1 állt az eredményjelzőn.

A második negyedben szintén egyszer sikerült túljárniuk a magyaroknak a remekül védő Diamantopouolu eszén, míg a görögök két sikeresen végrehajtott ötméteresüknek köszönhetően 3-2-es vezetéssel mehettek a nagyszünetre.

A fordulás után sem jött áttörés a magyar támadásokba, a görög kapus parádézott, míg Gangl Edina több szerencsétlen gólt is kapott, így a záró nyolc percet már 6-3-as hátrányból kezdték Keszthelyi Ritáék.

A játékképe már nem változott, a görögök magabiztos sikerükkel nyertek, Magyarország pedig ma 16 órakor a szentesi nevelésű Gaál Csengével felálló Franciaország ellen játszik a negyeddöntőben.

Bíró Attila: – Tizenegy hónap után ez volt az első érdemi mérkőzésünk, ez tény, mint ahogy az is tény, hogy a támadásaink nem sikerültek, az emberfórokat nem úgy játszottuk meg, ahogy elterveztük. A görögök nem okoztak meglepetést, jól csinálták, amit tudnak. A baj az volt, hogy nálunk nem akadt jó egyéni teljesítmény. Nyilván ezt alaposan át fogjuk beszélni, mert ez nagyon kevés.

Magyarország–Görögország 5-8 (1-1, 1-2, 1-3, 2-2)

Női vízilabda, olimpiai selejtező, B csoport, 3. forduló. Trieszt, Olaszország, zárt kapuk mögött. Vezette: Dreval (orosz), Peris (horvát).

Magyarország: Gangl (kapus, 7 védés), Szilágyi D., Vályi V. 1, Gurisatti 1, Szücs 1, Parkes, Illés 1, Keszthelyi 1, Leimeter, Gyöngyössy, Rybanska, Garda. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.

Görögország: Diamantopouolu (kapus, 17 védés), Tsoukala 1, Tricha, Elefthe­riadoru 1, M. Plevritou 1, Xenaki 2, Ninou, Patra, Kotsia, V. Plevritou, E. Plevritou 3, Myriokefalitaki. Szövetségi kapitány: Theodoros Lorantos.

Gól – emberelőnyből: 12/2, illetve 7/2.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában