2021.01.30. 18:51
Parádés Metalcom Szentes-siker a Honvéd ellen
Remek védekezésének köszönhetően a Metalcom Szentes a negyedik negyed derekán már 12–6-ra vezetett otthon a Honvéd ellen, végül 13–9-re nyert a férfi vízilabda OB I. 18. fordulójában.
Fotó: Vidovics Ferenc
A Honvéd kezdte jobban a mérkőzést, rögtön első támadásának végén büntetőt lőhetett, amelyet Illés Sándor értékesített. A védekezés került főszerepbe ezt követően, majd az utolsó három támadás során potyogtak a gólok az első negyedben, 3–1-re a vendégek vezettek.
A második negyedben megváltozott a játékképe, egyre inkább a szentesiek akarata érvényesült, így fordítottak, majd a harmadik negyed közepén már 8–4-ra vezettek a hazaiak. Jó védekezés, Meixner-védések és gólok jellemezték a Metalcom játékát. A záró nyolc perc valóságos örömjátékot hozott szentesi részről, 12–6-ot mutatott az eredményjelző két és fél perccel a vége előtt. Akárcsak egy hete az UVSE (9–4-ről 9–7), most a Honvéd is kozmetikázni tudott, így végül 13–9-re nyerte idei harmadik összecsapását a Szentes, amely szerdán Pécsett vizitál.
Nyilatkozat:
Pellei Csaba, a Metalcom Szentes vezetőedzője: – Nagyon jól játszottunk, a mi akaratunk érvényesült. Messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le a találkozóból, de megérdemelten nyertünk. Az elején féltettem a csapatot, mert rengeteget úsztunk, de utána átalakult a játékképe és volt egy hosszabb gólcsendje a Honvédnak.
Metalcom Szentes–Honvéd 13–9 (1–3, 4–1, 3–1, 5–4)
E.ON férfi vízilabda OB I., 18. forduló. Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda, zárt kapuk mögött. Vezette: Petik, Füzesi.
Metalcom Szentes: MEIXNER– Mátyók 1, PELLEI K. 2, Hegedűs, Fülöp 1, SOMOGYI 2, Takács J. 1. Csere: Kókai 1, Lajkó 1, Vörös, Bozó, GARANCSY 2, Pellei F. 2. Vezetőedző: Pellei Csaba.
Honvéd: Decker A. – Kiss B. 1, Kevi 1, Ekler, Decker Á., ILLÉS 2, Fejős. Csere: Gregor, SZIRÁNYI 1, Simon 2, Chilkó, Molnár G. 1, Manhercz Á. 1. Vezetőedző: Szivós Márton.
Gól – emberelőnyből: 5/4, ill. 12/7.
Ötméteresből: 2/2, ill. 2/1.
Kipontozódott: Kókai, Hegedűs.