Párizsi 11 gólos veresége után Szegeden nyert a Kielce a Bajnokok Ligájában

2021.02.25. 20:31

Hiányoztak az átlövésgólok

Elmaradt a bravúr, a csoportelső győzött Szegeden. A Kielce a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében kiélezett találkozón az utolsó negyedórában hatékonyabb játékával aratott 30–26-os sikert a MOL-PICK Szeged ellen.

Becsei Dávid

Fotó: Török János

Fotós: Török János

Három játékosára sem számíthatott a héten már második Bajnokok Ligája-mérkőzését – kedden este Párizsban szenvedtek 37–26-os vereséget – játszó Kielce ellen Juan Carlos Pastor vezetőedző. Luka Stepancic és Bánhidi Bence mellett Borut Mackovsek is csak a lelátóról nézte végig a találkozót az újszegedi sportcsarnokban, így a szegedi meccskeret ezúttal 14 főből állt.

Zlatko Saracevicsre, a Veszprém egykori játékosára emlékeztek meg a kezdő sípszó előtt, aki vasárnap este még győztes meccsen irányította a Podravka Korivnicát a Lokomotiva Zagreb ellen, majd hazafelé kocsijában rosszul lett, és szívroham következtében elhunyt. Imáit küldték a csapatok Alfredo Quintanának is, az FC Porto portugál válogatott kapusa csapata hétfői edzésén lett rosszul, kórházba szállították, azóta pedig mesterséges kómában tartják az orvosok.

Rögtön váratlan húzott Pastor. Bár Kaspárek egészséges, nem ő, hanem az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséget kapott Dmitrij Zsitnyikov játszott támadásban jobbátlövőként a MOL-PICK Szegedben. Két szegedi góllal indult a találkozó, ezt követően viszont gyorsan lángra kapott a PSG otthonában akaratgyengén játszó Kielce. Andreas Wolff egyre több labdát hárított, míg elől Karalekkel alaposan meggyűlt a szegedi védők baja. A fehérorosz beálló négyszer is betalált az első félidő során, akárcsak hazai oldalon Bogdan Radivojevics.

A 19. percben Moryto sikeres hétméterese után már 7–9 állt az eredményjelzőn, hosszú idő után Kaspárek cunderezése után a 28. minutumban vezetett újra a Szeged, 13–12. Sokat köszönhetett ebben az időszakban a MOL-PICK a bravúrokat bemutató Miklernek, valamint Rostának és Gabernek, a szünetre pedig 14–14-gyel mentek a csapatok.

Kiélezett csata folyt a pályán a második játékrészben is, amelyet a Szeged ismét két góllal kezdett, de rögtön robbantott a Kielce és magához vette az előnyt. Alex Dujshebaevvel nem tudott mit kezdeni a szegedi védelem, amely próbálkozott a hét a hat elleni játékkal Sokáig nem nyalogathatja sebeit a MOL-PICK Szeged, ugyanis vasárnap 18 órára már a német Flensburg érkezik az újszegedi sportcsarnokba.

Nyilatkozatok:

Juan Carlos Pastor, a MOL-PICK Szeged vezetőedzője: – Szeretném kifejezni támogatásomat a Porto-családnak és azoknak, akik körülveszik Alfedo Quintanát. Az ember mindig előrébb van, mint a játékos, éppen ezért ebben a helyzetben nehéz bármit mondani. Ami a meccset illeti, sokáig döntetlen környékén mozgott az állás a mérkőzésen, de a találkozó utolsó periódusában egy emberelőnyös szituációból sokkal jobban jött ki a Kielce. Vannak problémáink, de ezekre nem szeretnék hivatkozni. A Kielce spanyol játékosai eldöntötték a mérkőzést. Tudom, hogy nagyon nehéz több vereség után, éppen ezért volt nehéz nézni a PSG–Kielce meccset, mert egy barátom ült a lengyel kispadon. Fejlődnünk kell támadásban és védekezésben is, hiszen vasárnap már újabb összecsapás vár ránk.

Mario Sostaric, a MOL-PICK Szeged játékosa: – Gratulálok a Kielcének, megérdemelt győzelmet aratott. Túl sok szituációban könnyelműen álltunk az ellenfélhez, úgy érzem. Abban bízom, hogy amint a Kielce felállt a párizsi veresége után, mi is ugyanezt tesszük meg a vasárnapi Flensburg elleni találkozóra. Mindkét oldalon voltak hiányzók, a Kielce minden poszton lőtt szép gólokat, a párharcokba nem jól mentünk bele. Hiszek magunkban, hogy megcsináljuk azt, ami ma sikerült a Kielcének.

Talant Dujshebaev, a Lomza Vive Kielce vezetőedzője: – Fontos volt számunkra, hogy nyerjünk Szegeden, mert Bresztben és Párizsban is rosszul játszottunk és vereséget szenvedtünk. Ezért úgy érkeztünk meg Magyarországra, hogy újra visszatérjünk a győzelem útjára. Éppen ezért gratulálok a csapatomnak, ahogy a Szegednek is, ahol a világ legjobb edzője dolgozik, aki rendkívül sokat tett azért, hogy a spanyol kézilabdaedzőknek a munkáját elismerjék a világban, amiért köszönet illeti.

Tomasz Gebala, a Lomza Vive Kielce játékosa: – A legfontosabb, hogy végig harcoltunk a mérkőzés során, ezért tudtunk nyerni Szegeden. Két nap alatt felálltunk a párizsi vereségből. Akkor csapatként vesztettünk, most is együtt nyertünk. Nem voltunk dühösek egymásra, ha valaki hibázott, hittünk egymásban és a feladatainkban.

MOL-PICK Szeged–Lomza Vive Kielce (lengyel) 26–30 (14–14)

Férfi kézilabda, Bajnokok Ligája, A csoport. Szeged, újszegedi sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Nikolics, Sztojkovics (szerbek).

MOL-PICK Szeged: Mikler – Radivojevics 4/2, Canellas 3, GABER 5, Henigman, Källman, Bombac 2. Csere: Alilovic (kapus), Zsitnyikov 2, ROSTA 2, Bodó 2, M. Stranovsky 1, Kaspárek 1, Sostaric 4/3. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.

Lomza Vive Kielce: Wolff – Moryto 3/2, B. Vujovics, A. DUJSHEBAEV 8, IG. KARACIC 4, KARALEK 5, Olejniczak 3. Csere: D. Dujshebaev, Tournat 3, T. Gebala, SICKO 4. Vezetőedző: Talant Dujshebaev.

Hétméteres: 5/5, ill. 3/2.

Kiállítás: 4, ill. 8 perc.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában