Női vízilabda

2021.02.17. 21:53

Idegenben győzte le a Hungerit-Szentes a Honvédot

Őszi, 23–5-ös hazai sikere után 24–7-re győzte le a Honvédot idegenben a Hungerit-Szentesi VK a női vízilabda OB I. 11. fordulójában.

B.D.

Fotó: Vidovics Ferenc - archív

Meglepő módon majdnem három percig nem találták fogást egymáson a csapatok. A vendégek törték meg a gólcsendet Dömsödi révén centerből. Záporoztak az ötméteresek, hármat a vendégek, kettőt a hazaiak lőhettek, de mindkét oldalon kimaradt egy-egy, így nyolc perc játék után 1–4 állt az eredményjelzőn.

A második negyedet ismét egy Kurca-parti centergól nyitotta, akárcsak az elsőt, de ezúttal az izraeli válogatott Noy Kerem talált a hálóba. Továbbra is sorra jöttek a Szentes javára megítélt büntetők, Kövér-Kis és Polák is értékesített egyet, valamint Kerem centerezett még egyszer remekül, de az akciógólok sem maradtak el, így a nagyszünetben már 10–2-re vezetett a Hungerit.

A fordulást követően sem álltak le a szentesiek, akik közül többen különösen jó napot fogtak ki. Magabiztosan védekeztek a sereghajtó ellen, a harmadik negyed gólzápora után 16–4-ről indulhatott a záró nyolc perc. Ebben is dominált a Matajsz-csapat, amelyben mindenki játéklehetőséget kapott Maczkón kívül, így megérdemelt sikerrel utazhattak haza.

Szombaton 18 órától a bajnoki címvédő UVSE-t látja vendégül a Hungerit-Szentesi VK.

Honvéd–Hungerit-Szentesi VK 7–24 (1–4, 1–6, 2–6, 3–8)

Női vízilabda OB I., 11. forduló. Budapest, Széchy Tamás uszoda, zárt kapuk mögött. Vezette: Kovács S., Binder.

Honvéd: Aranyi – Hollósi, Pap, Rajna 3, Bálint, Borsi 1, Czakó. Csere: Ringhofer 2, Király, Molnár, Balaskó 1, Kiss K., Varga Cs., Nyeste. Vezetőedző: Rottler Antal.

Hungerit-Szentesi VK: Füsti Molnár – Mácsai K., Dömsödi 5, Kolarova 2, Bonca 1, Csiszár 1, Tóth F. 1. Csere: Kerem 2, Kádár, Kövér-Kis 6, Polák 2, Varga V. 2, Tóth Cs. 2. Vezetőedző: Matajsz Márk.

Gól – emberelőnyből: 5/0, ill. 4/2.

Ötméteresből: 5/4, ill. 7/6.

Kipontozódott: Czakó.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában