Országos döntőbe juthat a Kosársuli U20

2021.03.18. 11:17

Nagy esély előtt

Nagy dolgot hajthatna végre a Vásárhelyi Kosársuli U20-as csapata, amennyiben az élen végezne a korosztálya Zöld csoportos bajnokságában.

delmagyar.hu

Ezzel ugyanis bejutna a nyolc csapatot felvonultató országos döntőbe, ahová az A csoport első négy és a Piros csoport három csapata mellett a Zöld csoportból csak a listavezető juthat el.A vásárhelyiek egy meccsel a zárás előtt 19 győzelemmel és 2 vereséggel vezetik a bajnokságot, azonban elképzelhető, hogy az is kevés lesz, ha megnyerik a Békés elleni, utolsó mérkőzésüket. Ugyanis az ül­döző Budafok három meccsel kevesebbet játszott, és ha nem hibázik a rivális, akkor megelőzi a vásárhelyieket – mivel a Kosársuli két vereségét éppen a Budafoktól szenvedte el a szezon során.

– Nálunk hangsúlyos szerepe van az U20-as csapatnak, a korosztály magjának pedig ez lenne az utolsó esélye alkotni valami nagyot. Biztos, hogy előnyt jelent, hogy sokan a felnőttcsapatban is kezdők olykor, és együtt dolgozhatunk mindkét csapatnál. Nem csak a mi kezünkben van a sorsunk, de remélem, sikerül bejutnunk a döntőbe – mondta Tóth Tamás, aki a klub felnőttjei mellett az U20-as csapatot is irányítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában