Irány az elődöntő!

2021.04.23. 20:31

Elképesztő végjáték után söpörte ki a Paksot a Naturtex-SZTE-Szedeák – GALÉRIA

Hiába vezetett tíz ponttal is, roppant kiélezett végjátékban kellett legyőznie a Paksot a Szedeáknak: megvan a harmadik siker is, elődöntőben a szegedi kosarasok!

Vajgely Pál

2021.04.23. Szeged Sportcsarnok Szedeák - Paks kosárlabda mérkőzés fotó: Török János

Fotó: Török János

Annak tudatában futhatott ki a pályára a Naturtex-SZTE-Szedeák a Paks ellen pénteki mérkőzésre, hogy amennyiben most is legyőzi az ellenfelét, akkor lezárja a párharcot, és bejut az elődöntőbe.

Egy kicsit mintha ez a tét érződött volna a szegediek játékán, na és persze az is látszódott, hogy az edzőváltáson átesett Paks védekezése összeszedettebb volt, mint az előző két meccsen. Az életükért küzdő vendégeknél ráadásul a hármasok is estek, de az első negyed végére Govens vezérletével ha egy ponttal is, de a Szedeák vezetett. A folytatásban támadásban sikerült felgyorsítania a játékot Szekulovics csapatának, nem mellesleg két olyan szituáció is volt, amikor alapvonali bedobásnál szerzett labdát a Szedeák, pontokra váltva ezeket a hibákat. A gyors indítások viszont most nem ültek annyira, de így is tíz ponttal tudott vezetni a nagyszünetben a Tisza-parti csapat.

Ebben nem sikerült váltani a harmadik negyedben sem, sőt: a Paks remekül triplázott, Kovács, Capers és Jackson is pontos volt kintről, így a játékrész utolsó percére egyetlen pontra feljött az ASE: teljesen nyílt helyzetből következhetett az utolsó tíz perc, 69–68.

A lehető legjobban tért vissza a tranzíciós játéka a Szedeáknak, hét szegedi ponttal indult a negyed, 76–68-nál kellett időt kérnie a vendégeknek. Hét perccel a vége előtt Dickey megkapta a negyedik hibáját, miközben a Paks továbbra is pontos volt kintről, Paige trojkájánál át is vették a vezetést, 81–82-nél kért időt Szekulovics. Hol itt, hol ott volt az előny egy ponttal, abszolút egylabdás meccs lett belőle az utolsó két percre is. Másfél perc volt vissza, Govens dobott egy triplát, 88–86-nál jött Pavlik időkérése. Jackson bedobta a hármast, Keller viszont nem, 88–89. Brown támadólepattanója után faulttal együtt szerzett kosarat, és jó volt a plusz egy is, 91–89. Dzseletovics, Kovács és Paige is csak egyet dobott be a büntetőiből, 92–91-nél a Szedeáknál volt a labda, Capers megmozdulását pedig sportszerűtlennek ítélték a játékvezetők. Govens viszont pontos volt a vonalról, ahogy Brown is: őrült végjáték után lezárta a párharcot a Szedeák.

Nyilatkozatok:

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok a Paksnak a tisztes helytálláshoz! A győzelem volt a fontos ezen a mérkőzésen, de ez volt a leggyengébb meccsünk a párharcban. Kicsit görcsösek és fáradtak voltunk, hiszen hat nap alatt a harmadik meccsünket játszottuk, de sikerült nyernünk. Büszke vagyok a csapatomra, és hogy sikerült történelmet írnunk, hiszen a Szedeák sosem jutott még a legjobb négy csapat közé. Megpróbálunk meglepetést okozni az elődöntőben, és remélem, hogy a szurkolók is visszatérhetnek a csarnokba, sokat segíthetnek nekünk!

Kerpel-Fronius Gáspár: – Érződött rajtunk, hogy ezen a meccsen lezárhatjuk a párharcot. Gratulálok a Paksnak, hiszen az előző két meccs után egy jó mérkőzést játszottak, azonban úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Örülök, hogy sikerült lezárni a párharcot, és ott vagyunk az elődöntőben!

Jan Pavlik: – Gratulálok a Szegednek a győzelemhez és a továbbjutáshoz! Sajnálom, hogy legalább egy meccset nem nyertünk a párharcban. Részben sikerült megvalósítanunk új dolgokat az előző meccsekhez képest, de ilyen találkozókon általában az apró hibák döntenek, ezekből pedig mi ma többet követtünk el, mint a Szedeák.

Kovács Ákos: – Gratulálok a Szegednek a győzelemhez! Teljesen más arcunkat mutattuk, mint eddig, sajnáljuk, hogy nem ezt tudtuk nyújtani az előző két mérkőzésen, mert úgy érzem, lett volna keresnivalónk a párharcban. Küzdöttünk a végsőkig, de a Szegednek mindig volt válasza, ez is megmutatja, ellenfelünk milyen jó csapat. Emelt fővel fejezhettük be a meccset, sajnálom, hogy nem tudtuk szorosabbá tenni a párharcot.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Paks 96–94 (23–22, 27–18, 19–28, 27–26)

Tippmix férfi NB I./A csoport, negyeddöntő, 3. mérkőzés. Szeged, újszegedi sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Kapitány, Ádám, Fodor.

Naturtex-SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 7/3, GOVENS 29/18, Brown 10/3, Dzeletovics 13/6, DICKEY 16. Csere: Bognár 15/9, Kerpel-Fronius B. 6, Keller. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

Paks: KOVÁCS Á. 19/12, Capers 10/3, PAIGE 32/15, Lóránt P. 6, Jackson 19/12. Csere: Valerio-Bodon 4, Shepard 4, Eilingsfeld, Gulyás. Vezetőedző: Jan Pavlik.

Kipontozódott: Dickey (40.), ill. Capers (40.).

Az egyik csapat három nyert meccsig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Szedeáknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában