Gyenge volt a támadójáték

2021.08.30. 13:49

A Szeged-Csanád GA kikapott a Haladástól

A labdarúgó NB II. hatodik fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia Szombathelyen a Haladás vendége volt, és 1–0-s vereséget szenvedett.

Mádi József

Bátran belenyúlt az elmúlt forduló kezdőjéhez Dragan Vukmir: a támadósort teljesen kicserélte (Germán, Gréczi, Dobronoky és Gajdos helyett Dobos, Haruna, Kóródi és a fiatal szabálynak megfelelően Lestyán jászott), sőt Dobronoky a keretben sem volt – a tartalékcsapatban szerepelt a Csongrád-Csanád megyei I. osztályban –, a kispadon a 16 éves Papp Áron újonc volt, illetve a bal oldali védő Mohl helyett Pejovic került a szélre, míg Temesvári visszafoglalta a helyét a védelem közepén az eltiltása letelte után. És betegség után Ódor és Kovács M. is visszatért a csapatba.Veszélyes hazai támadással kezdődött a mérkőzés, amikor a 2. percben Tóth M. jobbról tört be a 16-oson belülre, passzát sikeresen mentették a védők. A következő feljegyezhető támadást is a Haladás vezette, ám Kállai távoli lövése messze elkerülte Molnár F. kapuját a 15. percben.

A Szeged masszívan védekezett a labdát többet birtokló szombathelyiek ellen, és ebben az időszakban minden próbálkozást sikerült hatástalanítani. Ennek egyik példája volt Kiss B. lövése, amikor a 20. percben 20 méterről az elé érkező szegedi védőt találta el. A 31. percben Tóth M. érkezett egy jobb oldali beadásra, a védő szorításában messze mellépörgetett. Az első félidő nem volt túl izgalmas.

Az 55. percben Pejovic magas ívű beadására Simon Á. érkezett a bal oldali ötösön, fejese Rózsa kezébe került. A Szeged labdakihozatalai jól működtek, a 16-oshoz érve azonban elfogyott a tudomány. Haruna helyzeténél Németh M. mentett nagyot a 60. percben. A 63. percben Tóth-Gábor harcolta ki a helyzetet Tóth M.-nek, aki a 16-oson belülről a jobb sarok mellé lőtt.

Gajdos bátran tüzelt a 69. percben, végre Rózsának is akadt dolga, ha nem is volt nehéz. A csereként beállt Monorit a 16-oson belül bátran, becsúszva szerelte egy szegedi tisztán, majd a 74. percben Kiss B. lőtt fölé és mellé. A 79. percben egy hazai szöglet után nagyot védett Molnár F., majd a szöglet után Németh M. hatalmas gólt lőtt 24 méterről a bal kapufa segítségével. Ezzel dőlt el a meccs.

 

Haladás–Szeged-Csanád GA 1–0 (0–0)

Merkantil Bank liga labdarúgó NB II., 6. forduló. Szombathely, 1496 néző. Vezette: Görög Márió (Horváth Z., Bede T.). Haladás: Rózsa – Kállai, Mocsi, Németh M., Bosnjak – Csilus (Csilus, Szekér, 71.), Holdampf – Horváth R. (Devecseri, 88.), Doktorics (Tóth-Gábor, 57.), Kiss B. – Tóth M. (Monori, 71.). Vezetőedző: Németh Szabolcs.

Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Ódor, Tóth G. (Kővári, 85.), Temesvári, Pejovic – Simon Á., Kovács M., Lestyán (Papp Á., 85.) – Dobos Á. (Germán, 62.), Haruna (Gajdos, 62.), Kóródi (Gréczi, 74.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.

Gólszerző: Németh M. (79.).

Sárga lap: Simon Á. (64.), Ódor, (83.), Tóth-Gábor (86.), Temesvári (90.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában