Két megyei csapatnak sikerült a továbbjutás a MOL Magyar kupa küzdelmeiben

2021.08.09. 11:02

Gyorsan eldőlt a mérkőzés Algyőn

Öt megyei csapat volt érintett a MOL Magyar kupa első fordulójában, közülük a Tiszasziget közel állt a bravúrhoz, az SZVSE pedig végre is hajtotta azt.

V. P.

Algyő 2021.08.07. Algyő - Gyömrő magyar kupa labdarúgó - mérkőzés Képen: Fotó: Török János TJ DM délmagyar Képen: Fotó: Török János délmagyar TJ DM

Fotó: Török János

Hozta a papírformát a Hódmezővásárhelyi FC, amely simán győzött a BLSZ I.-ben érdekelt Ikarus BSE ellen. Koncz Zsolt csapata végig kézben tartotta a meccset és nagyszerű játékkal jutott tovább.A másik fővároshoz közeli csapat ellen viszont nem ment az Algyőnek. Podonyi Norbert csapata korán kétgólos hátrányba került, játéka feljavult ugyan a folytatásra, de ezt a hátrányát már nem tudta ledolgozni a Pest megyei I. osztályú Gyömrő ellenében.

Alaposan megszorongatta az NB II.-be vágyó BVSC-t a Tiszasziget.

Az első félidőben is több helyzete volt a szigetieknek, végül Godó óriási góljával sikerült is egyenlíteni: végül egy tizenegyes döntötte el a meccset, de a 90 percre büszkék lehetnek Tiszaszigeten.

A SZVSE bravúrt mutatott be, ugyanis búcsúztatta az NB III. Keleti csoportjának egyik legerősebb csapatát. A fordulatos meccsen hiába szerzett két gyors gólt a Füzesgyarmat az első félidő végén, a végig motiváltan küzdő SZVSE a második félidőben fordítani tudott, és ott lesz a következő körben.

A Bács megyei bajnok otthonában játszott a Kiskundorozsma, amely már az első percben hátrányba került: az egyben maradt Jánoshalma magabiztosan nyerte meg a meccset, így két megyei csapat jutott tovább a következő fordulóba.

SZVSE–Füzesgyarmat 3-2 (1-2)

Mórahalom, 50 néző. Vezette: Katona Balázs (Juhász, Tóth R.)

SZVSE: Czirják – Kormányos, Abadzic (Tóth B., 60.), Pócs D., Csamangó, Mészáros Z., Rádai, Beretka (Csanádi I., 60.), Fülöp, Taci (Lőrinc, 92.), Kelemen V. (Bakó, 86.). Edző: Paksi Péter.

Füzesgyarmat: Ferenczi – Raducu, Molnár M. (Nagy Zs., 81.), Cigan, Borbély, Molnár Sz. (Márkus M., a szünetben), Popescu, Achim, Lippai (Szántó, 55.), Pataki, Hussein.

Edző: Szabados Tamás.

Gólszerzők: Taci (28., 62.), Kelemen V. (58.), ill. Popescu (40.), Molnár Sz. (43.).

Algyő–UFC Gyömrő 1-4 (0-3)

Algyő, 150 néző. Vezette: Fehérvári Patrik (Marozsi, Pataki).

Algyő: Molnár K. – Rádi, Kiss R., Daróczi, Lajkó (Szabó M., 65.), Deák, Molnár Sz. (Belovai, 53.), Szil, Fórizs (Pécsi, a szünetben), Molnár G. (Szalai, a szünetben), Jernei (Mohácsi, 77.).

Edző: Podonyi Norbert.

UFC Gyömrő: Jansik – Kiss Sz. (Simtchatcha, 72.), Horváth P., Pintér, Gergely (Bar­tha, a szünetben), Barta (Lovas, 53.), Rontó (Jámbor, 68.), Hevesi, Habram, Tóth Á. (Németh Sz., 68.), Horváth L. Edző: Molnár Tamás.

Gólszerzők: Szabó M. (71.), ill. Pintér A. (14.), Horváth L. (16.), Gergely (31.), Németh Sz. (92.).

Ikarus BSE–Hódmezővásárhelyi FC 0-4 (0-1)

Budapest, Ikarus BSE sporttelep, 50 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Szabó D., Csathó).

Ikarus BSE: Tuza – Gaál-Szabó, Ellison (Kerekes, 64.), Papp G., Barát, Schile (Sós, 73.), Komlódi, Balaska (Péntek, 86.), Karácsondi, Szabó G. (Skultéty, 86.), Martzy (Szél, 64.).

Edző: Orenstein József.

Hódmezővásárhelyi FC: Füstös – Tóth J., Gyüre, Bata (Zahorán, 64.), Orovecz, Molnár Á., Mezei, Bány, Katona (Orosz, 64.), Kiss K., Antman.

Edző: Koncz Zsolt.

Gólszerzők: Orovecz (7.), Tapiska (68.), Tóth J. (75.), Bány (91.).

Tiszasziget–BVSC 1-2 (0-1)

Tiszasziget, 100 néző. Vezette: Takács Tamás (Flinta, Pogonyi).

Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Skribek B. (Bánóczki, 63.), Szabó D., Skribek Á. (Bálint T., 84.), Bálint D., Albert (Szűcs T., 68.), Vajna (Zámbori, 84.), Farkas F., Kökény (Szilágyi, a szünetben), Godó.

Játékos-edző: Bernát Péter.

BVSC: Kovács B. – Májer, Komódi (Szalánszki, 56.), Pálinkás (Ladányi, a szünetben), Nagy J. (Frőhlich, 56.), Osztovits, Simon K. (Takács Zs., a szünetben), Bartos, Zaka (Földes, a szünetben), Fisli, Filipovic.

Edző: Buzsáky Ákos.

Gólszerzők: Godó (46.), ill. Skribek B. (15., öngól), Fisli (80., 11-esből).

Jánoshalma–Kiskundorozsma 5-0 (1-0)

Jánoshalma, 100 néző. Vezette: Bálint Attila (Vrbovszki, Bozó).

Jánoshalma: Halász – Safranj (Vida, 55.), Cvetkovics, Popovics, Sztojanovics M., Jeszics, Sztojanovics V. (Fenyvesi, 81.), Sőreg (Busa, 68.), Szabó Sz., Babics (Hajdu, 68.), Nagy D. (Tusori, 68.)

Edző: Nenad Florin.

Kiskundorozsma: Ábrahám – Császár, Papp N. (Agócsy, 73.), Cseh (Bárkányi, a szünetben), Lóki, Szecskó (Heipl, 61.), Ottlik Márk, Ottlik Máté, Fülöp, Takács (Varga Á., 17.), Bodonji (Simon B., 61.)

Edző: Ottlik Roland.

Gólszerzők: Popovics (2., 51., 81.), Babics (60.), Szabó Sz. (86.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában