Interjú Kárász Anna olimpiai aranyérmes kajakossal

– Kárász Anna olimpiai bajnok. Hihető már a történet?

– Igen. Hihető, csak még meg kell szoknom. Az egyik pillanatban teljesen természetes, hiszen tudom, hogy mi történt, hogy olimpiai bajnok lettem. Aztán amikor tudatosul bennem, eddig mit jelentett az, hogy valaki olimpiai bajnok, és összerakom azzal, hogy most már én is az vagyok, az durva érzés.

– K1 200 méteren 16. lett. Milyen állapotban volt utána?

– Jó állapotban. Viszonylag hamar feldolgoztam ezt az eredményt. Kicsit sírtam a középfutam után, előtörtek az érzelmek. Csalódott voltam, de túlléptem rajta, és arra koncentráltam, amelyre valójában készültünk.

– Mi járt a négy versenyző fejében, amikor készült a K4 500 méteres fináléra?

– Négy különböző lelkiállapotban érkeztünk a rajthoz. Az volt rendkívül fontos, hogy mindenki magára, a saját feladatára koncentrált, és arra, hogy azt a lehető legjobban megcsinálja. Nem volt köztünk nagy beszélgetés, nem voltak egymást ösztönző szavak, ez amúgy sem jellemző ránk. Csendesen és fó­kuszálva készülődött mindenki arra, hogy megyünk egy kiváló pályát.

– Ki volt az első, akivel megosztotta az örömét?

– A családom és a barátnőm volt az első helyen. Az edzőm, Kovács László is elöl volt a sorban, és mivel a verseny után rövid időn belül itthon voltunk, így vele már Magyarországon be­­széltem.

– Maradt idő az ünneplésre?

– Szombaton volt a döntő, hétfőn már itthon voltunk, de minimális ünneplésre futotta az időből. A magyar nagykövetségen voltunk szombat este, egy állófogadáson vettünk részt, és nagyon jó volt, de a többségünk inkább a fáradtságot érezte magán. Majd talán itthon...

– Mit csinált a hazatérés óta?

– A legelső napot a családommal töltöttem Dunaújvárosban, végigjártam a nagymamákat, és volt egy családi vacsoránk. Ez gyorsan eltelt... Most pedig már Szegeden vagyok, Algyőn is jártam, és próbálok azokkal az emberekkel találkozni, akikkel igazán szeretnék, akikkel lehet örülni.

– Mit jelent ez az aranyérem Kárász Annának?

– Mindent. Megnyugodtam. Nincs bennem hiányérzet. A ne­­hezebb éveimben felmerült bennem az is, hogy abbahagyom a kajakozást, de valami mindig itt tartott. Most megvan az a valami, és ez ad egy szabadságérzetet. Ha ezentúl bármikor azt mondom, elég volt, nyugodt szívvel teszem meg, mert elértem, amit szerettem volna. Most még hátravan a jövő heti bajnokság, majd a világbajnokság, azaz még nem gondolkodom a befejezésen.

– Mire tanít meg az olimpiai arany­érem?

– Az oda vezető útnak van fontos, tanító szerepe. Ha eljutsz egy olimpiára, és például eléred azt a célt, amit szeretnél, akkor bizonyosságot nyersz, hogy meg­­érte mindent átélni előtte.

– Maradt még cél?

– Maradt. Szeretnék szeptemberben vb-t nyerni Koppenhágában a négyessel.

– Könnyebb ilyenkor a lapát és a hajó az edzésre készülődve?

– Igen. Ez a siker, az elmúlt másfél hónap hatalmas löketet adott nekem. Most nem érzem, hogy lement az év legfontosabb versenye, és nem akarok edzeni.

Kovács László a csúcson

Az olimpiai bajnok kajakost, Kárász Annát Kovács László készítette fel.

– Egy évet kivéve nagyjából tíz esztendeje a tanítványom Anna – mondta a 73 éves szakember. – Nehezen fogom még fel, mi történt, de sokat küzdöttünk érte, hogy most benne maradjon Anna a négyesben. Élőben néztem minden futamot, közben üzeneteket is váltottunk egymással. Még fel kell dolgoznom, hogy a tanítványom olimpiai bajnok, nem minden edzőnek adatik meg ez. Eljutottam a csúcsra, talán most kellene abbahagyni. Örülök, hogy ebben az évben még vele maradtam, nekem most ez a csúcs érzésben és eredményben is.