Férfi kézilabda

2021.08.11. 19:11

Szegedi gólzápor hűsítette a PICK-szurkolókat az edzőmeccsen – Fotók

Minden úgy működött, mint szokott. Könnyed sikerrel törte meg a felkészülési időszak monotonitását a PICK Szeged a Dabas ellen, minden pályára lépő új igazolás góllal mutatkozott be.

Becsei Dávid

Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

70 nap. Ennyi idő telt el az utolsó tétmeccs óta. Június 2-án a bajnoki döntő első mérkőzésén győzött a PICK Szeged 31–28-ra a Telekom Veszprém ellen. Ez már történelem, méghozzá az egyik legszebb, hiszen három nappal később Veszprémben is győzték Bánhidiék, így a klubtörténelem negyedik bajnoki címét nyerték meg.

Bő másfél hónap pihenő után jelenleg nagyjából a következő szezonra való felkészülés közepén járnak a szegedi kézilabdázók, akik a szintén NB I.-es Dabast fogadták szerda késő délután az újszegedi sportcsarnokban rekkenő hőségben. A hazaiak vezetőedzője, Juan Carlos Pastor 19 játékost is beírt a jegyzőkönyvbe, míg kollégája, Tomori Győző tizennégyet.

Szegedi, de Dabas-góllal indult a meccs, miután Fekete Bálint lövése talált utat a hálóba, majd a szezon első PICK-találatát nem nagy meglepetésre Bánhidi Bence jegyezte beállóból. Az új igazolások közül az első turnusban Frimmel és Tönnesen kapott szerepet, utóbbi a 4. percben 3–1-nél fel is avatta az új szegedi mezét. Ahogy telt az idő, elkezdtek potyogni szegedi gólok, hamar megszületett az osztrák balszélső, Sebastian Frimmel első találata.

Az ötödik dabasi gól egyfajta mérföldkőnek is beillett 8–5-nél, ugyanis ezt kilenc szegedi találat követte sorozatban.

Bő negyedóra után szinte sort cserét Pastor, jött védekezni középre Gaber és Rosta, melléjük pedig Garciandía, Bodó és Blonz, míg támadásban Miguel Martins is szerepet kapott. A 20. percben már 15–5-re írták át az állást az eredményjelzőn, miután a parádésan védő Alilovic indította egy hárítás után Blonzot, aki olyan gyorsan indult el a dabasi kapu felé, hogy meg kellett torpannia a labdáért.

A felkészülési időszak első edzőmeccse ide vagy oda, talán a vártnál is sokkal jobban működött a szegedi fal, valamint a horvát kapus eszén sem járhattak könnyen túl a vendégek. A szünetben 21–7-re vezetett így a Tisza-parti alakulat.

A második játékrészben sem változott meg a játékképe, a hazaiak domináltak. Alilovicot Mikler váltotta. Bár a gyakorló találkozókból nem szokás nagy következtetéseket levonni, de az már látszódik, hogy nem lassultak a szegedi támadások. Sőt! Egy-egy védés vagy jó blokk után a norvég tehetség, Alexander Blonz elképesztő sebességgel nyargalt végig a pályán, hatból öt lövését is értékesítette. Utoljára Pallag mutatott be bravúrt vele szemben. Rosta kivette a részét a végén a gólokból, jól megjátszható volt mindig.

Az utolsó öt percre jöttek a PICK akadémia fiataljai, Nagy Tibor, Varga Mihály és Francia Zalán, utóbbi ráadásul egy szép átlövésgóllal debütált a felnőttek között.

Folytatás szombat 17 órakor a szerb Metaloplastika Sabac ellen.

 

PICK Szeged–Dabasi KC VSE 41–18 (21–7)

Férfi kézilabda, felkészülési mérkőzés. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Nagy F., Túróczy.

PICK Szeged: Alilovic – Sostaric 6/2, Henigman, Mackovsek 1, Bánhidi 4, Frimmel 4/1, Bombac 2. Csere: Mikler, Nagy T. (kapusok), Tönnesen 2, Garciandía 2, Gaber 2, Rosta 6, Bodó 3, Blonz 5, Martins 1, Radivojevics 2, Varga M. 1, Francia. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.

Dabasi KC VSE: Holló – Ács 1, Fekete 3, Horváth L. 1, Szöllősi Sz. 3, Koller, Laurinyecz. Csere: Pallag (kapus), Garajszki 1, Kende 2, Burony 3, Katona 2, Zatureczki, Kiss P. 2. Vezetőedző: Tomori Győző.

Hétméteres: 3/3., ill. 1/0.

Kiállítás: 0, ill. 0 perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában