Kézilabda

2021.09.08. 08:28

Szakmai kihívást kapott a szegedi Teimel Róbert Budaörsön

Az utánpótlás fiú kézilabdacsapatok szakmai felelőse lett a Moyra-Budaörs Handballnál a szegedi Teimel Róbert, aki 2020 őszén három év után távozott a Pick Szeged U15-ös együttesétől.

Becsei Dávid

Fotó: Rédl Dávid

2017-től a szegedi utánpótlásban edzőként vállalt szerepet, míg civil szakmáját tekintve továbbra is pályázatíróként dolgozik. 2020 őszén került válaszút elé, miután a Picktől távozott.

– Miután a Pick nem hosszabbított velem szerződést, adódott egy lehetőség, hogy új életet kezdjek a családommal Budaörsön. Elképesztően kötődöm Szegedhez, fiúvonalon szerettem volna dolgozni, így hirtelen elég nagy űr keletkezett. A civil szakmám a járványhelyzet miatt eléggé rugalmas lett, otthonról végezhető, míg a feleségem több helyen élt már, így úgy döntöttünk, elköltözünk Budaörsre – mesélte lapunk érdeklődésére Teimel, aki a 2020–2021-es idényben a fiú U14-es csapattal dolgozott, valamint megszületett kisfia, Noel.

Az idény végén viszont újabb lehetőség adódott a fiatal szakember számára. A fiúszakág szakmai felügyeletére kérték fel Budaörsön, ahol a női vonalon a korábbi válogatott kézilabdázó, Hornyák Ágnes dolgozik.

– Nyitott ajtót talált a megkeresés, hiszen célom, hogy minél többet adjak, és egy régi álmom, hogy fiúszakmai felelős legyek. Nagyon örülök ennek a pozíciónak, mert szakmai kihívás, és vágytam már ilyen feladatokra – árulta el.

Teimel hozzátette, a Pick Szeged korábbi utánpótlás szakmai igazgatójától, Herbert Gábortól sokat tanult. – Mindig irigyeltem, hogy milyen jó dolga van, hogy az edzőket összefoghatja, tanácsokkal láthatja el külső szemlélőként – emlékezett vissza az egykori játékos, akinek Budaörsön két fő irányvonala van. A közös együttműködés a Budai Farkasok csapatával, valamint hosszabb távon egy közös kép.

– Szeretném, ha elkezdenénk magunkról kialakítani egy olyan képet, amelyben a serdülő korosztálytól felfelé abban a rendszerben játszanak, mint a felnőttcsapat, hiszen oda neveljük a gyerekeket. Ha ez létrejön, könnyebben integrálódhatnak a srácok a felnőttcsapatba – magyarázta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában