Kései levél Baranyai Antalhoz

Szia, Tónikám! Pénteken hallottam, hogy elmentél. Végleg. Szenti Ferenc – tudod, a Teleki utcai vendéglős – hívott telefonon, és kérdezte, hallottam-e, tudok-e valamit? Képtelen voltam bármit mondani. Hihetetlen. Feri bátyám megkért, nyomozzak, tudjak meg valami biztosat. A Facebook-oldaladon nem találtam nyomát, az utolsó bejegyzés november 18-i volt. Ugye emlékszel?

Aztán beugrott, baráti kapcsolat fűzött az Imre famíliához. Csörgettem a kovácsot, Imre Sándort. – Igaz. Most volt itt az egyik lánya, Dalma, ő mondta a szomorú hírt.

Megrohantak az emlékek. Amikor a lap áthelyezett Vásárhelyre, és sport helyett közéletről, városi eseményekről kellett írnom, kétségbeestem. Nem tartott sokáig. Hívtalak a mobilodon, elmeséltem, mi a szitu, és arra kértelek, beszélgessünk, adj tippeket, ötleteket, hogy kiről és miről írhatnék a Délvilágba. Akkor még ez volt a neve.

A Corvin-iskola éttermében – akkor, 2007-ben még létezett – ültünk le dumálni, enni és inni is egy kicsit. Sokat segítettél. Nemcsak akkor, később is, futószalagon szállítottad a sztorikat. Köszönöm. Nem gondoltam, hogy a következő „témád”, amit adsz, az utolsó lesz. Ugye van még a tarsolyodban? Biztos. Tudom. Ne hülyéskedj már, Tóni! Veregesd meg újra a vállam, és kérdezd meg: „Na, hogy vagy, öcsém? Minden rendben van?”.

Nincs. Eltávozott Vásárhelyről valaki, aki a város része volt, hozzátartozott, mint a városháza, a református ótemplom, a Kossuth tér és az egyik munkahelyed, az Alföldi Porcelán. Elhoztad Vásárhelyre Egerszegi Krisztát, többször találkoztál, barátja voltál a város legendás szülöttének, A Bessenyei­nek. Rendezvényeket szerveztél, újságíró és sajtófőnök voltál. És barát. Nem. Nemcsak voltál, mindig az maradsz. Nem tudom, Te is így érezted? Már nem kérdezhetlek meg.

Valamivel több mint 73 évet éltél. Vidáman, optimistán, határozottan, energikusan, fiatalosan. Még sokáig emlegetünk majd, idézzük fel emlékeinket – újak már nem születhetnek. Nem feledünk, és Antal-napon, január 17-én még találkozunk. Sajnos a temetőben. Szia...