Eddig hibátlan mérleggel menetelnek

2021.12.03. 10:11

Az idő az SZRSE-nek dolgozik

Hatból hat meccset nyert eddig a bajnokságban a Vidux-Szegedi RSE. A rangadók majd csak jövőre következnek a csapat számára, ám előtte vasárnap ismét az extraligás Kecskemét lesz az ellenfél a kupában.

V. P.

A hatodik bajnoki siker után a rangadókra készül majd a Vidux-Szegedi RSE. Fotó: Kocsis Alíz/SZRSE

Fotó: Kocsis Alíz/SZRSE

Hat meccsből hat győzelem. Ez eddig a Vidux-Szegedi RSE mérlege a férfi röplabda NB I.-ben. A szép szezonkezdet után ugyanakkor még komoly feladatok várnak a Tisza-partiakra ahhoz, hogy elérhessék céljaikat.

– Nagy meglepetés nem tör­tént, úgy gondoltuk, ezt a hat meccset be kell húznunk. Az igazán kemény meccsek nekünk jövőre következnek, ha pedig ott akarunk lenni a csoport első három helyén, akkor ezeket a meccseket meg kellett nyernünk. A Fehérvár és a Dág ellen már nem tenném fel a nagyesküt, hogy minden mérkőzést megnyerünk, hiszen két jó csapatról beszélünk – mondta lapunknak Nusser Ele­­mér, a csapat edzője.

A hatodik bajnoki siker után a rangadókra készül majd a Vidux-Szegedi RSE.
Fotó: Kocsis Alíz/SZRSE

A csapat legközelebb december 21-én az U17-es válogatott ellen játszik, ám előtte vasárnap következik a magyar kupa nyolcaddöntőjének visszavágója a Kecskemét ellen. Emlékezetes, extraligás ellenfelével szemben idehaza szettet tu­­dott nyerni az SZRSE, amely önfeledt játékot produkálhat a vasárnapi találkozón.

– Ha azt a játékot tudnánk nyújtani, amit a Kecskemét el­­len mutattunk, akkor nem fél­­nék sem a Dágtól, sem a Fehérvártól. Egy sokkal jobb csapat ellen teljesen más szinten pörögnek a srácok, ezt pedig nem lehet minden meccsen megvalósítani, mert hamar kiégnénk. A vasárnapi mérkőzésen számunkra nincs tét. Szeretnénk a dolgukat megnehezíteni, emellett pedig mindenkinek szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a ke­­ret tagjai érezhessék, milyen szintre kellene eljutni – tette hozzá az SZRSE trénere.

A szegediek számára igen töredezett időszakot hoz a versenynaptár: december 21. után ugyanis csak január 16-án jön a következő bajnoki, a rangadók előtt így nem az ideális meccsritmusban készülhetnek majd.

– Az elmúlt két évben ezt már megszoktuk. A koronavírus-járvány sok dologra megtanította az embert, mert volt, hogy szerdán nem tudtuk, hét­­végén játszunk-e. Egy-egy minialapozás-jellegű hetet is tervezünk, igyekszünk okosan felhasználni ezt az időszakot. Nem is bánom, hogy így alakult, hogy később lesznek a keményebb meccseink, mert nekünk minden hét, minden mérkőzés csak az előnyünkre válik. Két külföldi játékost hoztunk, alkalmazkodnunk kell hozzájuk és nekik is hozzánk – zárta Nusser Elemér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában